Hogy miért?
Hát ha semmi másért nem, már csak azért, mert a gyerek, aki a nevet viseli, végképp nem tehet arról, hogy milyen nevet kapott. Amikor pedig ezen gúnyolódunk, vagy bármiféle előítéletet vonunk le belőle, nem vagyunk jobbak, mint azok az óvodások, akik béna gúnyneveket találnak ki egymásnak – és teljesen mindegy, hogy hívnak valakit, ki fognak rá találni valamit. Amíg azonban egy 4 évestől nem feltétlenül várható el, hogy ennél kifinomultabb legyen a szociális érzéke vagy akár a humora, egy felnőttől már igenis ez lenne a minimum.
Jöhet persze az az érv, hogy na de az, hogy milyen nevet adtak neki, sokat elárul a gyerek szüleiről és így a neveltetéséről is.
Ez igaz is, meg nem is. Egyfelől például nem tudhatjuk még csak azt sem, hogy vajon az adott gyereket ugyanazok nevelték-e fel, akik a nevét adták. Nem ismerjük a név mögött rejlő motivációkat sem. Nem tudhatjuk azt sem, hogy a neveltetése mekkora hatással volt rá, hiszen testvérpárok is válhatnak nagyon különböző értékrendű felnőttekké. Végül pedig: ha mindaz igaz, amit a szülőkről az általuk választott név alapján gondolunk is, akkor sincs semmiféle jogalapunk arra, hogy erről ítéletet mondjunk.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
