Ezért vágynak rá a férfiak, hogy visszatérjenek az exükhöz

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / Ezért vágynak rá a férfiak, hogy...

Ezért vágynak rá a férfiak, hogy visszatérjenek az exükhöz

A Social Psychological and Personality Science magazinban megjelent tanulmány szerint a férfiak sokkal könnyebben tudnak szeretettel visszagondolni az exükre, mint a nők. Ennek vezető oka abban keresendő, hogy azt tapasztalták, volt partnereik nagyon gondoskodóak, törődőek voltak velük – szemben a nőkkel, akik ezt nem igazán mondhatták el magukról. Megtudhattuk azt is, hogy a férfiak éppen emiatt jobban hiányolják az exüket. Bár a látszat sokszor mást mond, nehezebben is lendülnek túl a szakításon. 

A reptéren mondta ki, hogy nem jön velem: egy szakítás a beszállókapu előtt

Vajon miért vágyakoznak ismét a régi partnerükre a férfiak?

A testi együttlétek miatt

A legtöbb férfi jónak ítéli meg a szexet az exével. Legalábbis úgy gondolja, hogy ami volt, még mindig jobb, mint a semmi. Éppen ezért a férfiak alapvetően törekszenek arra, hogy a testi-kiskapu nyitva maradjon köztük és az ex között. Ez is okolható azért, hogy a békülős szex után ugyanúgy nem tudnak elköteleződni, mint korábban. 

Olvass még a témában

Visszaszerezni a társadalmi státuszt

Nagyon sok mindenkit működtet alapvetően az egója, és ez bizony azzal jár, hogy háttérbe szorul az illető társadalmi státusza akkor, amikor rosszul érzi magát egy szakítás miatt. Ez különösen igaz, ha nem a férfi szakított, hanem vele szakítottak.

Ezért térnének vissza a férfiak az exükhöz

Akin látszik, hogy megviselt, miközben el kell tűrnie, hogy az exe kivirágzott, vagy éppen sokkal jobban néz ki, mint korábban, az az egója megnyugtatása miatt is törekszik arra, hogy visszaszerezze azt a társadalmi helyzetet, amiben valaha tündökölhetett.

Hiányoznak a párkapcsolat előnyei

Minden kapcsolatnak vannak előnyei, a rövid távúaknak éppúgy, mint azoknak, amik sok-sok évig tartanak. Ahogy az említett tanulmányból is kiderült, a férfiak valósággal lubickolnak a női gondoskodásban. Emiatt sokkal könnyebben tekintenek szeretettel, örömmel az exükre.

Éppen ezért, ha magányosnak érzik magukat, vagy nem sikerül kibontakozniuk az új kapcsolatukban, hajlamosak lehetnek rá, hogy megpróbáljanak visszatérni az exükhöz. Akár beismerik ezt, akár nem, a férfiaknak is nagy szükségük van a törődésre, ők is szeretnek szeretve lenni. Sokszor csak a szakítás után jönnek rá, mennyire sokat kaptak a volt partnerüktől. 

🐉KisokosKínai horoszkópmelyik állatjegy vagy?→
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Zsíros konyharuha? Ez a filléres trükk oldja meg
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.