Amikor a KRESZ vizsgán körülöttem mindenki középiskolásnak tűnt, nekem meg fel kellett tennem az olvasószemüvegemet, hirtelen egyértelművé vált: 30 felett jogsit szerezni nagyon más élmény lehet, mint 17 évesen.
Több tényező együttállása hozta úgy, hogy a gimi alatt nem kezdtem el vezetni. Később pedig, ugyan voltak kisebb fellángolásaim, sosem éreztem igazán késztetést arra, hogy időt, energiát és pénzt öljek a dologba.
Egyetemista koromban Budapestre költöztem, ahol remekül elvoltam a tömegközlekedéssel. Minden kényelmetlensége ellenére alapvetően vonatozni is szerettem. Élveztem, hogy ha havonta, kéthavonta meglátogatom a szüleimet, út közben is tudok tanulni, vagy olvasni, zenét hallgatni, pihenni.
A lányom megszületése után aztán néha már éreztem, hogy mégis jól jönne néha egy autó. Végül a járvány alatti karácsony alatt döntöttem úgy, hogy belevágok az online tanfolyamba, legfőképpen azért, mert muszáj volt kezdenem magammal valamit.
Az elmélet jóval könnyebben ment
A KRESZ tanfolyam nem okozott gondot, a vizsga is elsőre sikerült. Ebben talán könnyebb dolgom is volt, mint egy középiskolásnak, aki még érettségi előtt áll. Az én hátam mögött azért van már néhány tanfolyam meg vizsga, úgyhogy valószínűleg sokkal kevésbé izgultam, mint a mellettem a személyijét percenként harmincháromszor körbeforgató srác.
Autóba ülni és először felengedni a féket azonban olyasmi, amit valószínűleg 17 évesen sokkal könnyebben tettem volna meg. Először is, az ember 30 fölött azért nagyjából tisztában van már a saját halandóságával. A legtöbb 17 éves sziklaszilárd meggyőződése, hogy ő bizony sebezhetetlen. Hosszabb távon autóvezetés közben ez nem feltétlenül előny, de a kezdeti félelmek legyűrésében mindenképpen segít.
Az én idegeimet azért jelentősen megviselte a tény, hogy egy tonnás súlyú, még egészen lassú tempóban is iszonyatos erővel közlekedő gépben ülök, amivel akaratom ellenére is komoly kárt tehetek másokban, vagy éppen magamban.
Valószínű, hogy 17 évesen sokkal nagyobb izgalommal és frissességgel szálltam volna ki az autóból az első vezetési óra után. Így 30 fölött azt éreztem, hogy az agyam helyén egy új információkból összeolvasztott krémleves van, ami attól is elkezd odakozmálni, hogy kitaláljam, melyik irányba induljak haza a villamossal. És engem nem egy kötelező olvasmány, hanem egy energiával teli 2 éves várt otthon…
Mindenkinek érdemes belevágnia
A vezetésnek még mindig viszonylag az elején tartok, és a harmadik hullámmal érkező lezárások meg is akasztották most a tanfolyamot. Ennek ellenére most, hogy túl vagyok az első néhány órán, mégis azt tudnám mondani mindenkinek, aki 30, 40 vagy akár 50 felett gondolkodik azon, hogy jogsit szerez, hogy vágjon bele bátran.
Hogy miért? Mert mindaz, ami nehézséget jelent, egyben az előnyünkre is válhat: lehet, hogy már kicsit lassabbak vagyunk, de megfontoltabbak is. Lehet, hogy jobban izgulunk, de ez tudatosabbá is tesz bennünket. Lehet, hogy lassabban haladunk dolgokkal, de ez türelmesebbé tesz.
És lehet, hogy ezer másik dolgunk van, és nem engedhetjük meg magunknak a luxust, hogy csak a tanulásra koncentráljunk, de ez még különlegesebbé teszi azt. Azért kezdtem vezetni tanulni, hogy a családom egy igényét ki tudjam szolgálni. Szükség volt rá, mint egy bevásárlásra vagy a vasárnapi ebédre, hát magamra vettem.
Mégis, az eredmények, a felismerés, hogy ha kicsit lassabban, kicsit nehezebben és kicsit kimerítőbben is, de még mindig tudok haladni egy kijelölt cél felé, sok önbizalmat adott az élet más területein. Ráadásul még a lányom szerint is eszméletlen menő vagyok, hogy autót vezetek – mi más kellhet még?