Életmód / Pénz és hivatás

Mazsola 30 felett: ilyen érzés felnőtt fejjel vezetni tanulni

Mazsola 30 felett: ilyen érzés felnőtt fejjel vezetni tanulni

Mindenkinek érdemes belevágnia

A vezetésnek még mindig viszonylag az elején tartok, és a harmadik hullámmal érkező lezárások meg is akasztották most a tanfolyamot. Ennek ellenére most, hogy túl vagyok az első néhány órán, mégis azt tudnám mondani mindenkinek, aki 30, 40 vagy akár 50 felett gondolkodik azon, hogy jogsit szerez, hogy vágjon bele bátran.

Hogy miért? Mert mindaz, ami nehézséget jelent, egyben az előnyünkre is válhat: lehet, hogy már kicsit lassabbak vagyunk, de megfontoltabbak is. Lehet, hogy jobban izgulunk, de ez tudatosabbá is tesz bennünket. Lehet, hogy lassabban haladunk dolgokkal, de ez türelmesebbé tesz.

És lehet, hogy ezer másik dolgunk van, és nem engedhetjük meg magunknak a luxust, hogy csak a tanulásra koncentráljunk, de ez még különlegesebbé teszi azt. Azért kezdtem vezetni tanulni, hogy a családom egy igényét ki tudjam szolgálni. Szükség volt rá, mint egy bevásárlásra vagy a vasárnapi ebédre, hát magamra vettem.

Mégis, az eredmények, a felismerés, hogy ha kicsit lassabban, kicsit nehezebben és kicsit kimerítőbben is, de még mindig tudok haladni egy kijelölt cél felé, sok önbizalmat adott az élet más területein. Ráadásul még a lányom szerint is eszméletlen menő vagyok, hogy autót vezetek – mi más kellhet még?

Oldalak: 1 2

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást