Én akkor voltam kisgyerek, amikor hétfőn nem volt tévéadás, és először csak egy, majd két csatorna volt, amit nézhettünk. Később jött a Walt Disney bemutatja című matiné, benne a Kacsamesékkel. Szóval nagy rajongó voltam. Felnőtt fejjel is imádok megnézni minden új és régi mesét is, de van néhány olyan, amit inkább nem veszek újra elő, vagy legalábbis nagyon meggondolom. Az biztos, hogy hangulat kell hozzájuk.
5/7 Varjúdombi mesék (1978)
„Egy bácsikám, ki csősz volt, s egész évben a varjúdombi kunyhóban lakott, olyan mesét mesélt, amilyen éppen, abban a percben eszébe jutott. Az volt a jó, hogy élet kellett, élni a sok szeszélyes mesét. Így csinált nékem hosszú orrot, kedvet ahhoz, hogy éljek úgy, ahogyan ő élt. Mert ő volt. Ő meséje minden hőse, a hónapok és magok ismerője, kinek a Nap volt kalendáriuma, szél a nagyapja, parázs meg a húga.”
Ha ismered ezt a sorozatot, valószínűleg a fenti sorokat nem a szemeddel, hanem a füleddel olvastad, mégpedig Bánffy György hangján. Fantasztikus mesélő volt, ám a történetek hangulata valamiért nagyon nyomasztó volt. Ha megkérdezel bárkit, aki ismeri, valószínűleg azt fogja mondani, hogy nem igazán kedvelte ezt a mesesorozatot, mert olyan fura hangulata volt.
A Varjúdomb egy mesebeli hely, ahol sok olyan dolog történik, ami egyrészt nagyon érdekes, másrészt félelmetes. A történetek hangulatához nagyban hozzájárult az animáció is.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!