Félelem és tanácstalanság lett úrrá rajtam – Átestem a koronavíruson

Címlap / Életmód / Félelem és tanácstalanság lett úrrá rajtam – Átestem a koronavíruson / 2. oldal

Félelem és tanácstalanság lett úrrá rajtam – Átestem a koronavíruson

🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek

Hogy zajlott a tesztelés, kiket teszteltek a családból?

Aznap, amikor itthon maradtunk, felhívtuk a háziorvosunkat a férjemmel, és elmondtuk a tüneteinket. Mondta, hogy amint lehet, küldi is a tesztelő autót, mert ez valószínűleg Covid. Este már hívtak is a mentősök, hogy másnap 8 és 14 óra között érkeznek. Elmondták, hogy reggel 7-ig ehetünk, ihatunk, aztán már addig, míg nem tesztelnek, semmit nem szabad fogyasztanunk. Másnap 14 órakor megérkeztek, nagyon kedvesek, együttérzőek voltak. Pillanatok alatt, fájdalommentesen levették a mintát és már mentek is. Két nap múlva meg is lett az eredményünk, hogy pozitívak vagyunk mindketten. A gyerekeket nem tesztelték, még a fiamat sem, mert nála is egyértelműek voltak a tünetek. 

A gyerekorvossal folyamatos kapcsolatban voltunk, hogy ha bármi további tünet jelentkezik, akkor mehettünk volna, de szerencsére nem lett semmi gond. Ő könnyebben esett át rajta, mint mi.

A cikk folytatódik, lapozz!

«Előző
1/5
Következő»
⚖️KisokosBMI-kalkulátortesttömegindex és haskörfogat
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

🎥 Egy hónap KonMari: mit tanultam magamról a rendrakás közben
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.