Összefutsz munkatársaddal a kávégépnél és az megkérdezi, hogy vagy, te pedig elkezdesz panaszkodni és percekig fárasztod szegényt, mire észbe kapsz. Ismerős? Nem csoda, hiszen mi, magyarok híresen nagy panaszkodók vagyunk, szinte már sportot űzünk belőle. Ugyan a pszichológia szerint a panaszkodás nem feltétlenül rossz dolog – hiszen az egyik legtermészetesebb módja annak, hogy kiadjuk magunkból az érzelmeinket – de nem mindegy, hogyan csináljuk. A panaszkultúra ugyanis fontos abból a szempontból, hogy hogyan érezzük magunkat utána. A New York Times szerint három féle panaszkodási mód létezik, de csak kettőre lehet azt mondani, hogy konstruktív.
Aki kiadja magából
Megbántott a pasid, vagy felidegesítettek a munkahelyeden, ezért felhívod a barátnődet és rázúdítod a problémáidat? Akkor te az a típus vagy, aki kiadja magából azt, ami bántja, egy heves panaszáradat formájában. Ez tulajdonképpen hasznos, hiszen azzal, hogy beszélsz a gondokról, nem magadban érleled a negatív érzéseket, hanem kibeszéled és megkönnyebbülsz. Így csökkented a stresszt és nem gondolod túl a problémát.
Ezzel a módszerrel szavakba öntöd az érzelmeidet, hangot adsz annak, ami bánt és azzal, hogy ezt másnak tudtára adod, pláne jót teszel magadnak, hiszen előfordulhat, hogy az illető „helyre is tesz”.
Ez alatt azt értjük, hogy – amennyiben szükséges – tudatosítja benned, hogy nem olyan rossz a helyzeted mint gondolod, vagy hogy lehetne minden sokkal rosszabb is. Ha tehát kiadod magadból a mérged és tovább lépsz, akkor a panaszkodás hasznos volt.
Ezzel a módszerrel szavakba öntöd az érzelmeidet, hangot adsz annak, ami bánt és azzal, hogy ezt másnak tudtára adod, pláne jót teszel magadnak, hiszen előfordulhat, hogy az illető „helyre is tesz”.
Ez alatt azt értjük, hogy – amennyiben szükséges – tudatosítja benned, hogy nem olyan rossz a helyzeted mint gondolod, vagy hogy lehetne minden sokkal rosszabb is. Ha tehát kiadod magadból a mérged és tovább lépsz, akkor a panaszkodás hasznos volt.