Összefutsz munkatársaddal a kávégépnél és az megkérdezi, hogy vagy, te pedig elkezdesz panaszkodni és percekig fárasztod szegényt, mire észbe kapsz. Ismerős? Nem csoda, hiszen mi, magyarok híresen nagy panaszkodók vagyunk, szinte már sportot űzünk belőle. Ugyan a pszichológia szerint a panaszkodás nem feltétlenül rossz dolog – hiszen az egyik legtermészetesebb módja annak, hogy kiadjuk magunkból az érzelmeinket – de nem mindegy, hogyan csináljuk. A panaszkultúra ugyanis fontos abból a szempontból, hogy hogyan érezzük magunkat utána. A New York Times szerint három féle panaszkodási mód létezik, de csak kettőre lehet azt mondani, hogy konstruktív.
2/3 Aki meg akarja oldani a problémát
Míg az előző panaszkodási stílus értelme az, hogy kiengedjük a gőzt és utána jobban érezzük magunkat, addig a problémamegoldónak egyéb célja is van: ő arra törekszik, hogy felállítson egy olyan stratégiát, ami egyrészt javít a helyzeten, másrészt biztosítja, hogy a probléma nem merül fel többször.
Ezt úgy nevezik, hogy „közreműködő panaszkodás” és tulajdonképpen azt jelenti, hogy a szavak mögött egy konkrét cél bújik meg.
Általában úgy történik, hogy a panaszkodó segítséget, egyfajta közreműködést vár a másiktól úgy, hogy előadja, mi a gondja, egy „brainstorming” keretében, ahol együtt ötletel ki egy megoldást a hallgatósággal, vagy konkrét tanácsot kér tőlük, miután a panaszkodást befejezte. Ez a leghasznosabb fajta panaszkodás, hiszen céllal történik: a panaszkodó arra törekszik, hogy segítséget kapjon gondjai rendezéséhez.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!