Kétféle ember van: akinek már volt szerelmi csalódása, és akinek majd lesz. Bár a veszteséget mindannyian máshogy dolgozzuk fel, és az Igazából szerelem bölcs kisfiújától tudjuk, hogy a szerelmi bánatban semmi nevetni való nincs, azért mégis érdemes némi iróniával gondolni arra, mi az, amit ilyenkor mindannyian elkövetünk – leginkább saját magunk kárára.
A közös dalok
A legjobb, amit tehetnénk, ha a lejátszónkról is törölnénk őket, de az még csak a kisebbik rossz, ha a rádióban felhangosítjuk, hogy a zokogásunk mellett is kristálytisztán halljuk a szívbemarkoló szavakat, de valószínűbb, hogy eleve egész nap azt bömböltetjük.
A technika csodájának köszönhetően pedig bárhol, metrón, villamoson, boltban sem kell abbahagynunk az önkínzást, a nyilvános sírás amúgy is kihagyhatatlan a szakítás utáni mélypontok között.
Vigasznyújtó pasi
Tudjuk, hogy erre még nem állunk készen, azt is tudjuk, hogy igazából nem is érdekel minket annyira a srác, de abban reménykedünk, hogy ha igent mondunk a randira, esetleg forró flörtbe bonyolódunk valakivel a táncparketten, az átmenetileg feledteti a kínjainkat.
Hát a nagy frászt! Tudjuk, hogy csak még nyomorultabbul érezzük majd magunkat, de ez persze a próbálkozásban nem akadályoz meg.
Romantikus filmek
Ahelyett, hogy végre megtudnánk a Discovery-től, hogy hogyan jött létre a világegyetem, természetesen egy romantikus filmet kezdünk nézni, ahol maximálisan azonosulunk a főhősnővel, a férfi főszereplő pedig akkor is megszólalásig hasonlít a volt pasinkra, ha egy írrel jártunk, a filmbeli karakter pedig zambiai.
Facebookos kutakodás
Oké, nem kell megszakítani a kapcsolatot, de mindenki tudja, hogy ilyenkor a legjobb átmenetileg elrejteni egykori szerelmünk posztjait az üzenőfalunkról.
Ehelyett mit teszünk? Még napjában négyszer meg is nézzük, hogy posztolt-e valamit, a chat ablakban pedig nyomon követjük, mikor volt utoljára aktív. A köztes részek kitöltését pedig a lehető legkegyetlenebb dologra, a fantáziánkra bízzuk.
Barátok nyaggatása
A frissen szerzett közös ismerősökről mi magunk sem gondoljuk komolyan, hogy majd azt fogják hinni, valóban egyéniségük nyűgözött le annyira, hogy a három futólagos találkozás után hirtelen kávézgatni akarunk velük, miközben csak úgy mellékesen információkat próbálunk kiszedni belőlük a szerelmünkkel kapcsolatban, esetleg meghallgattatjuk velük szakításunk drámáját, abban reménykedve, hogy ők is igazolják: exünk hatalmas hibát követett el. Nem mintha a véleményük bármit is változtatna.
Bosszú
Csakazértis bulizós fényképek a facebookra, gonoszkodó levelek, esetleg áskálódás a családnál, az új barátnőnél, a barátoknál. Ez elég gyerekes viselkedésre vall.
Szerencsére a legtöbbekben itt már tényleg megszólal a riasztó, és nem alacsonyodnak erre a szintre, de a bosszú gondolatával eljátszani azért minden sértett lélek eljátszik. A baj csak az, hogy ez nem csak kicsinyes, de keserű dolog is, ami a másiknak nem oszt, nem szoroz, a saját lelkünket viszont szörnyen mérgezi.
És ami mindközül a legrosszabb: a visszavárás
Merthogy bármennyire is megértettük meg elfogadtuk, a lelkünk mélyén néhány kibírhatatlan napig, hétig, klinikai esetben hónapig reméljük, hogy egyszer csak meggondolja magát, és visszajön.
Ennek reményében mi sem lépünk tovább, csak tengünk-lengünk két világ partján a semmiben, úgy szorongatva a reményünket, mint Szméagol a Drágaságát – csak aztán óvatosan, mert könnyen magunk is egykedvűen sutyorgó Gollammá változhatunk.