Nem egy olyan téma ez, amit vírusos időszak alatt az ember szívesen olvasgat. Mégis, lenyűgöző a tény, hogy ezer éves hagyományról van szó, a szertartás bizarrsága mellett pedig nem lehet elmenni.
A Hadaka Matsuri, vagyis Meztelen Fesztivál a japánok egyik legfontosabb és leglátványosabb ünnepe, amit minden évben február végén rendeznek meg. Idén úgy esett, hogy február 15-én tartották meg. A szertartásos mulatság során férfiak ezrei vetkőznek ágyékkötőre, a jó szerencse reményében.
A legtöbb kultúrában a tél végén van valamilyen szokás vagy hagyomány, ami az új évszakot, az új életet köszönti és elbúcsúztatja a hideg időt. Ami nálunk a farsang vagy a kiszebáb égetés, az a japán kultúrában a Meztelen Fesztivál. A keleti ország egyébként is híres a látványos és a nyugati kultúrából szemlélve nem ritkán szokatlan hagyományairól, de a Hadaka Matsuri tényleg meglepő rituálékat tartogat.
Meztelen férfi testek küzdelme
A télbúcsúztató szertartást Japán-szerte más szokásokkal és időpontokban ünneplik, de a legnagyobb eseménynek már több mint 500 éve a Saidai-i templom szertartása számít.
Ennek során az ágyékkötőre vetkőzött férfiak először megmártóznak a templom medencéjének hideg vizében, megtisztulva így a tavalyi év minden rosszától.
Az ünneplésben nem vehet részt akárki: kizárólag 12 évnél idősebb, nem tetovált férfiak, akiknek alkoholt is tilos fogyasztaniuk, és az ágyékkötők kívül semmi más, még szemüveg sem lehet rajtuk.
Este aztán a főpap a templom ablakából a templom előtti térre hívja az ünneplőket, majd pontban 10 órakor a fények kialszanak, a pap pedig a hívek közé dob két szerencsét hozó botot, amit egy kijelölt helyre kell eljuttatni. Mivel az, aki ezt megteszi, különös szerencsére számíthat, a meztelen testek egymásnak feszülnek a kiváltságért, és próbálják megszerezni egymástól a kegytárgyakat.
Út a tengerig
Chibában a japánok 8 millió istenét ünneplik a szertartás során, gerendákon szállított, díszes kocsikat cipelnek a hátukon az ünneplők úgy tartva, hogy ezekben utaznak az istenek, akik ha jól szórakoznak, kegyesek lesznek a kocsijukat cipelők teljes falujához.
A szertartás során a nehéz terhet nem csak el kell cipelni a hideg tengerig, de közben minél nagyobb zajt keltve minél magasabbra is kell dobálni azt, mert úgy tartják, ez mulattatja az isteneket. Bár az ünneplők itt is többségében ágyékkötőre vetkőzött férfiak, a cipekedésbe manapság már nők is besegíthetnek, ha van hozzá kedvük.
A fesztiválról itt úgy tartják, hogy nem csak egészséget és jó szerencsét hoz a jövő évre nézve, de azt is megmutatja, hogy ha mindenki teljes erejével dolgozik ugyanazért az ügyért, akkor a közösség elérheti együtt a céljait.
A helyiek olyan komolyan veszik az ünnepséget, hogy még a régen elköltözött vagy elszármazott lakosok is visszatérnek rá, mert fontosnak érzik, hogy kivegyék a szerepüket a falu szerencséjének bebiztosításából.
A helyiekkel, a hazatérőkkel és a turistákkal együtt így már komoly tömeg veszi körül az ágyékkötőre vetkőzött férfiakat, akik bőséges termésért, jó fogásért imádkoznak, és egyúttal köszönetet is mondanak a természetnek mindenért, amit kaptak tőle.