Pelenkázás
Az első gyerekemet 2-3 óránként, minden étkezés előtt és után tisztába tettem.
Rettegtem, nehogy kipirosodjon a popsija, ezért, ha úgy „éreztem” itt az ideje a pelenkacserének, akkor még arra is képes voltam, hogy felkeltsem az éppen álomba merülő kisdedet.
Mondanom sem kell, a második simán végigaludhatta a sziesztáját, hiába illatozott úgy a szoba, mint egy állatkert. Olvass még a témában
„Rejtsd a pénzt a fagyasztóba!” 5+1 furfangos hely, ahová elrejtheted a készpénzt
Teszteld magad: Mennyire tartanak ijesztőnek mások?
„Ha továbbra is el kellett volna viselnem, biztos, hogy előbb-utóbb megöltem volna.” – Jogos lépés örökre megszakítani a kapcsolatot a szülőkkel?
Teszt: Mennyire vagy kedves és tapintatos másokkal?
Megvalósítás
Az első lányommal, amit elterveztünk, azt meg is valósítottunk.
Másodszülöttemnél viszont már gyakran nem csináljuk végig azt, amit eltervezünk, csak vagyunk.
Nem tudom mi lehet ennek az oka, de nem érzem azt, hogy emiatt cserbenhagyom.
Ennek ellenére tudom, hogy a nagyobbik lányom esetében, ugyanebben a szituációban, rettenetes lelkiismeret-furdalásom lenne amiatt, hogy nem tartottam be az ígéretemet.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.




