Miért csináljuk mégis?
Mert dühösek vagyunk. Mert fáradt az ember. Mert a „mindig” és a „soha” erősebbnek érződik, nyomósabbnak, olyannak, mintha jobban kifejezné azt a felhalmozott frusztrációt, amit érzünk. És ez igaz is, valóban erősebb. Csakhogy pont azért veszélyes, mert erős.
Mint egy nagy kalapács, amivel csavart akarsz meghúzni. Működik, de mindent szétrombol maga körül.
A jó hír az, hogy ez a szokás megváltoztatható. Nem egyik napról a másikra, de tudatossággal igen. Legközelebb, amikor érzed, hogy jön a „mindig” vagy a „soha”, állj meg egy pillanatra. Kérdezd meg magadtól: most mit akarok valójában mondani? Valószínűleg valami konkrétat, valami igazat. Mondd azt. Az sokkal messzebbre visz.
