Rájöttem, hogy a legsikeresebb emberek a környezetemben a legmagányosabbak.
Nem egy nagy felfedezés volt. Inkább olyasmi, amit az ember apránként vesz észre, aztán egyszer csak nem tud nem észrevenni. Először egy barátnőmnél tűnt fel. Karrierje van, amit sokan irigyelnek, saját vállalkozása, rendezett élete. Amikor utoljára találkoztunk, egy ponton azt mondta: „Néha napokig nem szól hozzám emberi lény sem.” Nevetve mondta. De a nevetés mögött ott volt valami, ami nem volt vicces. Ismertem ezt a nevetést. Én is csináltam már. Aztán elkezdtem figyelni a többieket is.
A minta, amit nem akartam látni
Minél előrébb jutott valaki, minél több mindent elért, annál üresebbnek tűntek a kapcsolatai. Nem azért, mert rosszak lettek volna az emberek, hanem mert a siker lassan átalakítja a közeget, amiben valaki mozog. Az ismerősi kör megváltozik. Aki feljebb kerül, körülötte mások kerülnek feljebb, vagy épp ellenkezőleg, mások maradnak lent, és a távolság növekszik, anélkül hogy bárki akarná. Olvass még a témában
Nem az AI-jal van bajom, hanem azzal, hogy eltűnik a kreativitás
Beírtam a naptáramba, hogy „spontaneitás” – Így egyensúlyozok a kreatív énem megőrzése és a teendőim között
„Átlagosnak lenni nem jó érzés, de sajnos azok vagyunk: te is, én is.” Tények pszichológusoktól, amit sosem mondanak ki hangosan
Hogyan ünnepled a saját sikereidet? Derítsd ki, mennyire tudsz örülni magadnak!
A régi barátok néha eltávolodnak, mert nehéz ugyanolyan természetesen lenni valakivel, akinek az élete látványosan máshogy alakult. Az újak pedig sokszor inkább kapcsolatnak számítanak, mint barátoknak. És valahol a kettő között ott marad egy ember, aki mindenkinek elérhető, és mégsem érzi, hogy bárkihez igazán közel van.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
