Nem újdonság, hogy a németek kulturálisan nagyra értékelik a magánéletüket. A Hohenheimi Egyetem 2017-es, a magánélethez való hozzáállásról, viselkedésről és a magánélet megítéléséről szóló kutatása szerint a német polgárok meglehetősen ritkán adnak ki személyes adatokat. Amikor pedig arról volt szó, hogy a közösségi oldalakon osszanak meg magukról fényképeket, a kutatók szerint csak néhány német találta hasznosnak ezt a lépést. „A legmagasabb arányt a legfiatalabb résztvevők körében találták (7%)” – áll a jelentésben.
„A korábbi Kelet-Németországban a hangsúlyos állami felügyelet vezethetett ahhoz, hogy az emberek jobban aggódni kezdtek a magánélethez kapcsolódó kérdések miatt.”
A berlini fal 1989-es leomlásáig Berlin a keleti Német Demokratikus Köztársaság (NDK) és a nyugati Német Szövetségi Köztársaság (BRD) között volt megosztva. Így a berlini lakosokat az Állambiztonsági Minisztérium – más néven a Stasi – figyelte meg egészen közelről.
Egyéb dolgok is állhatnak a szelfikkel kapcsolatos negatív visszhangok hátterében
De miközben ez a történet magyarázhatja az állami szereplők online adatvédelemmel kapcsolatos mai aggodalmát, vagy akár a nagyvállalatokkal szembeni tartós antikapitalista bizalmatlanságot – és azt, hogy mit csinálnak a platformjaikra feltöltött adatokkal -, a berlini nyilvános szelfizés kerülése mögött más okok is állhatnak.
Sok berlini lakos úgy véli, hogy a „nem szelfizés” kultúrája a híres klubszcéna révén alakult ki. Ezek a felszentelt helyek igyekeznek fenntartani a titoktartás online levegőjét, és arra ösztönzik a résztvevőket, hogy élvezzék a pillanatot. A város számos klubján ott a piktogram, ami azt jelzi, hogy odabent tilos felvételeket készíteni. Van, ahol le is kell adni a telefonokat, vagy matricát kell ragasztani a kamera lencséjére.
A berlini klubok nemcsak a világ legjobb techno zenéjének adnak otthont, hanem a vendégeiknek is különleges nyújtanak. Egy olyan helyet kínálnak, ahol az emberek felszabadultan viselkedhetnek úgy, ahogyan azt a nyilvánosság előtt nem mindig mernék. Ez semmivel sem nyilvánvalóbb, mint azokban az éjszakai klubokban, amelyek biztonságos helyként hirdetik magukat, és amelyeket kifejezetten az LMBTQI+ közösségnek és a szexpozitív csoportoknak hoztak létre.
A szelfi-készítés tabuja azonban elképzelhető, hogy idővel Berlinben is megdől. Közben közszereplőkön, médiaszemélyiségeken és influenszereken itt is egyre nagyobb lesz a nyomás, hogy posztoljanak a közösségi oldalaikra. Ahogy ők egyre többet szelfiznek, úgy lehet, hogy az önportrék készítése Berlinben is egyre elfogadottabbá válik majd.
Nyitókép: Oleh_Slobodeniuk/istockphoto.com