Észreveszed, ha szexizmus áldozata vagy? Átlagosnak tűnő beszólások, amiknek nagyon más a valóságtartalmuk

Észreveszed, ha szexizmus áldozata vagy? Átlagosnak tűnő beszólások, amiknek nagyon más a valóságtartalmuk

Címlap / Életmód / Lélek / Észreveszed, ha szexizmus áldozata vagy? Átlagosnak tűnő beszólások, amiknek nagyon más a valóságtartalmuk

Nem vagyok olyan nő, aki kifejezetten ugrana a szexista vélemények miatt, amiben nyilván közrejátszik az is, hogy nem veszem magam körül olyanokkal, akik ezt a vonalat erősíthetnék.

Szerencsére eddig nem is voltam rákényszerítve, hogy aki egyszer ilyet megengedett magának velem szemben, azzal újra találkozzam. Akadt azonban egy emlékezetes megnyilvánulás, ami valahogy mélyen megmaradt, valószínűleg azért, mert orvos-páciens felállásban érkezett, és ez egy eleve kiszolgáltatott helyzet.

Szülés utáni kontrollra mentem, és éppen helyettesítették a nőgyógyászomat, de erről a doktorról is csak jót hallottam. Valóban kedves, figyelmes volt velem, közölte, hogy minden rendben. Kérdezgetett kicsit a gyermekemről, hogy jól megy-e a szoptatás, majd hozzátette:

„A melleit most nem vizsgálom meg. Ahogy magát elnézem, vizsgálják azokat rendszeresen!” – majd egy kedvesnek szánt kacsintással nyugtázta a legkevésbé sem profi megnyilvánulását.

Tudom, hogy nem akart rosszat, akár még bóknak is vehettem volna, amolyan kedves, önbizalom erősítésnek szülés után (valószínűleg ennek is szánta). De képtelen voltam erre. Ott és akkor tökéletesen átéreztem, mi is az a kiszolgáltatottság és mit érezhet az, aki a szexizmus szóbeli áldozata lesz. Biztos vagyok ugyanis abban, hogy egy ehhez hasonló tartalmú mondat nem hangzik el a férfi urológián.

A szexizmus olyan előítéleten, vagy diszkrimináción alapszik, amit az emberek a nemi hovatartozás alapján használnak. A szó eredete a 20. század második felére tehető, és mivel alapvetően a feministák kezdték el használni, sokan gyakorlatilag összemosták a feminizmust a szexizmussal. Amolyan „női hisztinek” ítélik meg – ez máris sokat elmond arról, miért fontos dolog foglalkoznunk a szexizmussal manapság.

Szexizmus leggyakoribb jelei
StockRocket/istockphoto.com

A tévhittel szemben, hátrányos nemi megkülönböztetés nem csak a nőket érheti, a férfiak is áldozatául eshetnek neki, pl. a gyermekelhelyezés kérdése tökéletes példa ez utóbbira. Ugyanakkor a szexizmus kétségtelenül inkább a nőket helyezi előtérbe, nem véletlenül függ össze a feminista mozgalmakkal.

Arra próbálja felhívni a figyelmet, hogy a nőket sokszor különböző előítéletek veszik körül. Gyakran háttérbe szorulnak bizonyos munkakörökben, kevesebbet keresnek ugyanannyi munkáért, nem jutnak szerephez a politikában, de a hétköznapi életben is érik őket hátrányok, pusztán azért, mert nők.

A szexizmust a Wikipedia szerint két fő csoportba oszthatjuk: a jóindulatú és az ellenséges szexizmusra. Utóbbi nyílt, sértő jellegű és egyértelmű:

„Ha férfi lennél, ötöst érdemelnél, de így ez csak négyes.”

Előbbi viszont burkolt és nehezen felismerhető, sokszor még azok sem veszik észre, akik alkalmazzák. Erre szeretnék most néhány példát mutatni.

Nézzük, milyen ártalmatlannak tűnő beszólásokkal szoktunk leggyakrabban találkozni!

VIDEO Ők lesznek 2024 legszerencsésebb csillagjegyei

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!

Oldalak: 1 2 3

»