Mit tehetünk, ha külső szemlélőként tapasztaljuk, hogy egy családtagunk vagy barátunk küzd érzelmi evéssel?
A társas támasz – empatikus, nyitott, elfogadó, türelmes odafordulás, együttérzés, elismerés és megbecsülés rendkívül fontos, ezért érdemes fejlesztenünk az érzelmi válaszkészségünket és kommunikációs eszköztárunkat egyaránt.
Biztosítsuk róla, hogy bennünk megbízhat, velünk bármiről beszélgethet, itt állunk mellette, ha szüksége van ránk. Ha eddig nem mélyítettük a kapcsolatunkat, lehet, hogy az első vagy második próbálkozásra nem nyílik meg, azonban a harmadikra már igen. Ehhez azonban az kell, hogy általánosságban építsük a köztünk lévő kapcsolódást.
Az őszinte támogatásunk és a köztünk lévő kapcsolat mélyítésén túl mi nem tudunk helyette lépéseket tenni, elköteleződni az önismereti munka mellett. Azonban amennyiben nyitott rá, beszélgethetünk vele az esetleges segítségkérési lehetőségekről (hol érdemes szakembert keresni, milyen úton indulhat el), elmondhatjuk, hogy olvastunk egy hasznos cikket a témában, ajánlhatunk könyvet vagy előadást. Olvass még a témában
