Érezted már úgy stresszesen, hogy mielőtt bármilyen probléma megoldásába belekezdenél, muszáj rendelned egy pizzát? Még akkor is, ha ebédre már megettél két hamburgert, és egyébként is eleged van abból a diétából, amibe nemrég kezdtél bele? Esetleg egyedül érzeted magad, ezért annak ellenére is kerestél valamilyen harapnivalót, hogy csak pár perce ettél utoljára?
VIDEO Nagy éves horoszkóp 2025: így alakul az éved személyes és munkahelyi fronton
Ha voltak már ilyen és ehhez hasonló cselekedeteid, vagy túl gyakran vannak mindenféle evéssel kapcsolatos gondolataid, akkor valószínűleg téged is érintett már az érzelmi evés, esetleg jelenleg is megnehezíti az életedet. De miről is van szó pontosan, és miért lehet káros az egészségedre nézve? Ezekre, és még sok más lényeges kérdésre is válaszol Gerhát Réka pszichológus.
Mit értünk pontosan érzelmi evés alatt? Milyen jelek alapján ismerhető fel?
Az érzelmi evés tulajdonképpen az érzelmi állapotok szabályozása céljából való ételfogyasztás. Ilyenkor az éhségérzet kialakulása mögött nagymértékben pszichés tényezők – érzelmi szükségletek állnak; s az étel az érzelmi feszültség csillapításának – hiánypótlás, feszültségoldás, önjutalmazás – eszközévé válik. Ez pedig hosszú távon túlevéshez, túlsúlyhoz, hiábavaló diéták sorozatához vezethet.
Az érzelmi evést a kontrollvesztettség érzéséből fakadó kényszervezérelt működés, bizonyos ételek (általánosságban szénhidrát) iránti vágy, a teltségérzet figyelmen kívül hagyása és kísérő érzelemként bűntudat jellemzi.
Példa: Konfliktusba keveredünk a főnökünkkel egy határidős projekt miatt, ezért az előre eltervezett tonhalsaláta helyett, szorongásoldás céljából egy Big Mac menübe és egy tábla csokiba torkollik az este, amit körülbelül 20 perc alatt fogyasztunk el. A végén érzékeljük, hogy kidurran a hasunk, átgondoljuk, hogy ebből biztos nem lesz pihentető alvás, ráadásul éjszaka beépülhet az a sok szénhidrát… szorongató aggódás- és bűntudatspirálba keveredünk. A konfliktussal pedig másnap reggel ugyanúgy szembe kell néznünk…
Ebből a példából úgy tűnhet, hogy csak negatív érzelmi viharok válhatnak ki érzelmi evést, azonban a kép picit árnyaltabb ennél. Tény, hogy gyakrabban áll a hátterében distressz (negatív stressz), zaklatottság, szorongás, szomorúság, düh, azonban előfordulhat, hogy a szélsőséges érzelmi kilengés a másik pólushoz közelít: túláradó öröm, boldogság önt el bennünket, amit bármily paradox is, nehéz kezelnünk.
Felmerülhet az érzelmi evés gyanúja, ha:
- Stresszes helyzetekben azonnal valami étel után nézünk. Minél stresszesebb, konfliktussal terheltebb és zsúfoltabb a nap, annál jellemzőbb.
- Bármilyen irányú érzelmi kilengésre evéssel válaszolunk.
- Sokszor élünk meg ürességérzést, magányt, amit evéssel kompenzálunk.
- Szeretnénk nagy hangsúlyt fektetni az egészséges életmódra, diétára, de nem sikerül kiegyensúlyozottan jelen lenni. Még ha meg is van a kezdeti motiváció, a mindennapok sodrása úgyis kibillent, és újra kaotikusan eszünk.
- A nap java részében ellepnek az evéssel kapcsolatos gondolatok. „Most még másfél órán keresztül nem eszem, aztán ehetek egy almát, 8 szem mandulát, és megihatok egy kávét. Addig kibírom…” „De jó lenne este megenni egy finom pizzát. Ez tartja bennem a lelket ma.”
- Fontos számunkra, hogy mindig kéznél legyen valami szénhidrátdús harapnivaló. „A bolt egy valóságos háborús övezet. Csábító ételek, akciók mindenhol, én pedig végül úgyis feladom a küzdelmet, és megveszek mindent, ami nincs a listán.”
Milyen okok állhatnak a kialakulása hátterében?
A felszínen a mindennapi feszültség, stressz tűnik fel. Ez azonban csak a jéghegy csúcsa – az a rész, amit látunk, s aminek érdemes picit a mélyére néznünk.
Az érzelmi evésre hajlamosító tényezők valójában korábbra (általában gyermekkorra) nyúlnak vissza, az érzelmeinkhez való viszonyunk – érzelemszabályozás- és kifejezés, önkontrollfunkció – területéhez. Amennyiben az étel az életünkben a hiánypótlás, önmegnyugtatás eszközeként van jelen, az egy korábbi tanulási folyamat eredménye.
Az érzelmi evés lelki hátteréről Lukács Liza ír részletesen Az éhes lélek gyógyítása című könyvében. Amit kiemelnék: gyermekkorban – a szüleinktől, gondozóinktól – tanultuk meg, hogy miként kapcsolódhatunk az érzelmeinkhez.
Ideális esetben a szülőnk képes volt ráhangolódni az aktuális érzelmi állapotunkra, s az elfogadó együttérzésével biztonságot nyújtott számunkra. Ez a minőségi érzelmi odafordulás, az érzelmek validálására való nyitottság azt feltételezi, hogy a gondozónk a saját érzelmeit is képes volt felismerni, szabályozni.
Ha a szülő maga sem tudott mit kezdeni bizonyos érzésekkel, még addig sem jutott el, hogy megengedje önmagának az érzelmek átélését, nekünk sem tudott példát mutatni ebben… Másfajta példát azonban adott: esetleg láttuk, hogy ő is étellel oldotta a feszültségét, hogy „a bánatnak helye nincs – erősnek kell lenni”, esetleg egyenesen nekünk is a kezünkbe adott valami finomságot. A rövid távú örömszerzéshez vagy feszültségcsökkentéshez kaptunk mankókat.
Még egy picit mélyebbre ásva gyakran láthatjuk a kora gyermekkori biztonságérzet hiányát.
A cikk folytatódik, lapozz!
Szétdurranok, de kell még egy falat! Az érzelmi evés többről szól, mint puszta bűnös élvezetről
