Ezt az alapvető emberi szükségletet nagyon elhanyagoljuk

Ezt az alapvető emberi szükségletet nagyon elhanyagoljuk

Címlap / Életmód / Egészség / Ezt az alapvető emberi szükségletet nagyon elhanyagoljuk / 2. oldal

Ha csak a saját életemre gondolok, óriási szerepe van benne az érintésnek. Már kisgyerekként is nagyon szerettem odabújni anyukámhoz, megölelgetni, puszit adni. Amikor a saját gyermekeim megszülettek, alig vártam, hogy megérinthessem őket. Persze sosem tudatosan tesszük ezt, pedig tudományos tény, hogy az érintés hozzájárul a jóllétünkhöz.

Az érintés kifejező

Egy érintés elég ahhoz, hogy a mondanivalódnak nyomatékot adj. Ez lehet pozitív vagy negatív. Amikor valakit hátbaveregetsz, hogy „Jól van, pajti, szép volt!”, akkor egyértelműen elismerésed fejezed ki felé. Ez működik csak hátbaveregetéssel is, úgy is, ha nem mondasz semmit.

Ha viszont valamivel nem vagy elégedett, azt is ki tudod fejezni egyetlen érintéssel. Például úgy, ha egy másik embernek (mindegy, hogy felnőtt vagy gyerek) a közeledését hárítod azzal, hogy kicsit löksz a vállán. Ebből egyből tudni fogja, hogy te mit szeretnél. Érintéssel mindenféle érzelmet közvetíthetsz egy másik ember felé: félelmet, haragot, örömöt, szorongást, bármit.

Az érintés hat a szervezetedre 

Ha rendszeresen részed van érintésben, az az egészségedre is nagyon jó hatással van. Az ölelés csökkenti a vérnyomást, kissé lassítja a szívverést is. Ha sokszor megölelnek, az pozitívan hat az immunrendszeredre is.

Az érintés előnyei
standret/istockphoto.com

Az érintés lehet negatív is

Az érintés persze nem mindig kellemes, hathat negatívan is. Akkor például, ha egy olyan ember érint meg, akit nem kedvelsz, máris nem olyan kellemes az érintése. Az is bizonyított, hogy a derék közelében az érintés csak akkor kellemes, ha olyan ember érint meg, aki intim közelségben van velünk.

A személyes emberi kapcsolatok sajnos manapság egészen háttérbe szorultak, és minden áttevődött a virtuális térbe. Az embereknek nagyon hiányzik a szeretet, az érintés. Alkalmazd hát minél többször!

VIDEO 10 ecset, ami nélkül lehet sminkelni, de nem érdemes

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!

Oldalak: 1 2

»