Az esélytelenek nyugalmával regisztráltam az oltásra néhány hete – nincs semmilyen alapbetegségem, ráadásul még a harminckettőt sem töltöttem be.
Éppen ezért valósággal sokkolt, amikor az orvosom asszisztense hívott, hogy kedden mehetek is az első vakcináért. Csak annyit tudtam kibökni, hogy „és melyik?”
– „Szputnyik” – hangzott a válasz.
Hát jó, ez legalább egy jól bejáratott technológia, gondoltam magamban, aztán letettem a telefont.
Vegyes érzések kavarogtak bennem, mert azt hittem, legkorábban nyáron kerülök majd sorra. Sőt, az akkori adatok szerint (az online kalkulátor alapján) decemberre várhattam volna az oltást. Ráadásul a szomszédunkban idősek laknak, csaknem hetvenévesek, és őket fel sem hívták, pedig tudtam, hogy régóta várnak a sorukra.
De miért regisztráltam ennyi idősen?
A regisztrációmban, a nyilvánvaló egészségügyi okokon túl, az is közrejátszott, hogy úgyis ki fogják kényszeríteni világszinten, hogy oltassunk. Még, ha nem is köteleznek erre konkrétan, akkor is folyton teszteltetni, karanténozni kell majd és ezt nem akartam. Amikor csak tehettük, utaztunk, országon belül éppúgy, mint külföldre. Tavaly év végén az adott új energiákat és lendületet, hogy lefoglaltuk az idei nyaralásunkat – pont oda, ahova nagy szerencsével tavaly is el tudtunk utazni.
Az immunrendszerem mindezidáig jól működött, de tény, hogy nem tudom, hogyan fogadná a szervezetem a vírust. Ha én jól is viselném a betegséget, másokat nem szeretnék semmiképp megfertőzni. Egyébként sem vagyok az oltások ellen, hiszen amikor távoli helyeken nyaraltunk, akkor is minden indokolt oltást beadattunk magunknak.
Persze az elején kicsit szkeptikusabb voltam, hiszen ezek a vakcinák újak, kétséges a hosszú távú hatékonyságuk, de rövidtávon hatékonyak. Nem akartam az „első körben” sorra kerülni – nem mintha erre olyan sok esélyem lett volna.
Lényeg a lényeg, elsősorban önös érdekekből és persze azért, hogy még egy plusz ponton védve legyenek a szüleink és a környezetem, beadattam a koronavírus elleni oltást.