Kiskutyánk lett – Erre tanított minket az első néhány hétben

Címlap / Életmód / Család / Kiskutyánk lett – Erre tanított minket...

Kiskutyánk lett – Erre tanított minket az első néhány hétben

🎥 „Elhagytam a férjem egy nyaralás miatt”: a döntés, amit senki nem értett

Anya – Következetesség

A gyereknevelés terén mindig én voltam a „jó zsaru”. Nem igazán tudtam ellenállni egy ölelésnek, egy félmosolynak, a cukiskodásnak. Minden egyes alkalommal bedőltem, és ez persze szuper kapcsolatot eredményezett a lányaimmal, de nem igazán mondhatom el magamról, hogy következetes lettem volna a nevelésükben. A kutyus nevelésében viszont szárnyakat kaptam. Tudtam, hogy azt szeretném, ha egy jól irányítható kutyánk lenne, aki szót fogad, ám ennek ellenére (vagy pont ezért) jó a kapcsolatunk. Lehet, hogy kicsit fura, hogy a gyerekneveléssel hasonlítom össze a kutyanevelést, de mégis kicsit hasonlít a kettő. Mindkettőnél szükség van a következetességre, hiszen enélkül kevésbé működik a dolog. Én most tanultam meg ezt igazán. Látom az eredményét, és tudom, hogy ha szeretettel keverem össze a következetességet, olyan elegyet kapok, ami gyermeknél is, kutyusnál is nagyon jól működik.

A cikk folytatódik, lapozz!

🌤️KisokosIdőjárásmai és 7 napos előrejelzés
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

🎥 Csendes bélgyulladás: 7 testi jel, amit érdemes komolyan venni
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.