Persze hátradőlhetünk passzívan, megránthatjuk a vállunkat és mondhatjuk, hogy nem a mi dolgunk. Nekünk erős az immunrendszerünk és alig van túlsúlyunk. Ezek az emberek biztos többnyire idős, krónikus betegek, vagy mittudomén. Vagy a kormány zsonglőrködik a számokkal. Nem igaz semmi, és a vírus sem igaz. Ugyanmár!
Pedig nagyon is a mi dolgunk. Mert ha nem mi, de a hetedik a sorban, aki általunk megfertőződik a vírussal, kórházba kerül. Lehet, hogy félárván hagy egy gyermeket, özvegyen hagyja élete szerelmét vagy a teljes időskorától elbúcsúzhat – mint apu. Nincs a homlokunkra írva, hogyan viselnénk a betegséget, sem az, meddig élünk majd. A kórházak pedig telítődnek, a dolgozók túlterheltek úgy fizikailag, mint pszichikailag. A legnagyobb jóindulattal és tudással a birtokukban is nehéz minden pillanatban a maximumot nyújtaniuk. Ebben a helyzetben pedig a maximum is kevés, mert gyógymód az nincs.
Hiszek az emberi jóságban és felelősségtudatban, ami egyszer felébredve hegyeket mozgathat meg. Elég ha kicsit nagyobb távolságot tartasz, kétszer meggondolsz egy találkozót vagy megtanulsz online rendelni. Te érzed, te tudod, mi az a legtöbb, amit megtehetsz. Olvass még a témában
Kívánom, hogy senki ne éljen át többé koronavírus általi gyászt. Vigaszt csak abban találok, ha megtöltöm a gondolataimat azzal a rengeteg kedves, mosolygó képpel, ami róla él az emlékezetemben. Boldog, kiteljesedett élete volt és tiszta szívből remélem, van még egy dimenzió, amelyben találkozunk.
