Felszínesen figyel
Az első néhány randi alkalmával mindenki kicsit izgul, feszeng, ugyanakkor megpróbálja a legjobb arcát mutatni.
Ha az asztal másik végén ülő fél már ilyenkor is csak felszínesen figyel rád, visszakérdez valamire, amit éppen most mondtál el, nem a szemedbe néz, hanem a körülöttetek lévőket, a környezetet, esetleg egyenesen a pultos lányt figyeli, akkor az, ha nem is nevezhető félre nem értelmezhető bizonyítéknak, de legalábbis intő jel arra vonatkozóan, hogy az illetőnek esetleg a hűséggel is gondja lehet.
Egy hosszabb távú kapcsolat elköteleződést, elszántságot igényel, azt, hogy energiát fektess a másik megismerésébe és megértésébe. Ha valakit szeretnénk boldoggá tenni, akkor ehhez természetesen szükség van arra is, hogy odafigyeljünk rá, tudjuk, hogy mik a vágyai, félelmei. Olvass még a témában
„Tanácsolnád a lányodnak, hogy maradjon egy olyan házasságban, mint amilyen a tiéd?” – Párkapcsolatok egy másik perspektívából
„Az empátiája csak pár másodpercig tart” – Így szúrd ki a nárcisztikust, a pszichológusok szerint
„Kivettem a kedvéért egy luxuslakást” – Férfiaktól kérdeztük, mit nem szabad megtenni egy nőért
„Már nemcsak a férfiak menekülnek az intimitás elől” – Egyre több az érzelmileg elérhetetlen nő
Ha a partnered erre már a kapcsolat legelején sem szán energiát, akkor könnyen lehet, hogy mindez számára nem különösebben fontos, és a későbbiekben sem érez majd nyomást arra vonatkozóan, hogy nemet mondjon a csábításra, és hűséges maradjon hozzád.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






