4 mindenmentes étterem és bisztró Budapesten

Horváth Petra
Írta: ,
4 mindenmentes étterem és bisztró Budapesten

Kép forrása: diningguide.hu

3. Slow Foodiez

A 6. kerületben igazi felüdülés olyan gyöngyszemre lelni, mint a Szondi utca 11.-es szám alatt található étterem, mely nevében is hirdeti a filozófiájukat, hogy olykor szükségünk van le lassulni! Nekem ez a mozgalom különösen közel áll a szívemhez, ugyanis hiszem, hogy a mindennapok forgatagában megálljt kell olykor parancsolni, ha más nem, akkor egy finom ebéd vagy vacsora elfogyasztása közben! Krisztina, az étterem vezetője ekképpen nyilatkozott a hely szelleméről, és az étterem kínálatáról:

A Slow Foodiez filozófia kikristályosodott a két éves fennállásunk során. Maga a névválasztás is nehezen történt meg, de aztán végül dönteni kellett. Ebben a névben benne van a Slow Food mozgalom iránti tisztelgésünk. A szezonalitást és a helyi termelők támogatását minden konyhának figyelembe kellene vennie, a tradíciókat valamelyest át kell vinnünk a jövőbe. Viszont a mi jövőképünkben már az szerepel, hogy az unokáinknak egy nyers töltött káposzta evidencia, a csicseriborsó lisztből készült omlett pedig klasszikus reggeli. De ami minden fölött áll az a gondosság és a gondoskodás. A gondosan elkészített étel és az az élmény, hogy általunk valaki aznap többé és boldogabbá válik, ez az egész csapat mozgatója. Aztán meg ott van az a kanyarítás a név végén: Foodiez. Hipszterkedő szó az ínyencre. Ez pedig csak annyi, hogy nem vesszük magunkat túl komolyan.

4 mentes étterem és bisztró Budapesten

Legbüszkébbek arra vagyunk, hogy töretlenül tesszük a dolgunkat, fejlődünk és szuper visszajelzésekben, csodás emberi kapcsolatok kiépülésében fürdőzünk nap, mint nap. Mind a csapat és a vendégkör is kivételesen szeretetreméltó.

A nyers cukkini spagettitől a lecsóig mindenfélével találkozhatsz. A hozzánk betévedőnek egy alapvető nyíltság mindenféleképp előnyére válhat, egy vállalkozó szellemű világutazónak, gasztroturistának már szinte nem is tudunk újat mutatni. Azért az utca embere, aki betéved, még rácsodálkozik a nyers ételek csodájára vagy éppen traumatikusan éli meg, hogy a "túrógombócunk" kölesből van.

4. Oh My Green

Az 5. kerületben rengeteg étterem várja a látogatóit, azonban van köztük egy, ami kiemelkedő, főként, ha egészséges ételekről van szó, tehát, ha a Petőfi Sándor utca 10 környékén jártuk, semmiképpen se menjetek el az étterem mellett szó nélkül! A tavaly februárban nyílt hely légköre igazán magával ragadó! Lillával beszélgettem arról, hogy kiknek ajánlják az ételeiket, és milyen filozófia mentén hozták létre ezt az igazi gyöngyszemet:

A változatos ízeket szerető, egészségtudatos városlakóknak kínálunk minőségi alternatívát a mindennapok étkezéseire. A nagyrészt zöldség, gyümölcs és gabonaalapú konyhánk a vegetáriánus, a vegán étrendet követő, különféle ételérzékenyégekkel élő vendégekre épp úgy figyel, mint azokra, akik szívesen fogyasztanak fehér húst, halat, tenger gyümölcseit. Az ételeink legtöbbje tartalmaz superfoodot, illetve más, teljes értékű és egészséges tápanyagforrást. Az ételeket a bisztróban, helyben is lehet fogyasztani, de egyes termékeket már előre becsomagolva, elviteles kiszerelésben is lehet kapni. Szuper környezetben, finom és egészséges ételeinkkel várunk mindenkit sok szeretettel!

4 mentes étterem és bisztró Budapesten

Ráadásul az elmúlt időszakban egyre több viszonteladónknál is lehet találkozni az OMG termékekkel: akár a közkedvelt My Little Melbourne-ben, a Vodafone székház büféjében vagy több specialty kávézóban is megtalálhatóak vagyunk. Illetve ne felejtsük el a sikeres catering kitelepüléseinket sem: az elmúlt 1 évben több hazai és nemzetközi márka választott minket, hogy sajtórendezvényeiken, üzleti eseményükön mi szolgáltassuk a finom, változatos és egészséges falatokat.

Képek forrása: facebook.com, instagram.com

Legolvasottabb cikkek

Lehetünk anyagilag biztonságban, ha baj van - Megtakarítás nélkül is!

Fókuszban

Harmónia kívül-belül - Tökéletes páros a Lenortól

Lehetünk anyagilag biztonságban, ha baj van - Megtakarítás nélkül is!

Túl nagy a mobilos választék? Szűkítsd le a kört a Huawei P40 családra!