A védekezés tényleg nagyon fontos
Senkinek sem kell bemutatni, milyen az, amikor az osztályfőnök, vagy éppen egy ismeretlen szakértő próbálja elmagyarázni a kuncogó csapatnak, „milyen is a szex”.
Természetesen ebből a lehető legkevesebb infó jut el a gyermekekig, aminek aztán totális káosz, félinformációk és interneten való válaszkeresés a vége. Nem könnyű felvilágosítani a csemetéket, ez tény, főleg nem azt az apróságot, aki tegnap még szinte csecsemő volt.
De egyszerűen muszáj, mégpedig pironkodás nélkül, hogy később is legyen mersze kérdezni! Olvass még a témában
10 tipp a jó karma felépítéséhez és a boldog élet megteremtéséhez
Ez az uralkodó bolygód a numerológia szerint
Legyél körültekintő: 7 élelmiszer, ami magasabb koncentrációban tartalmazhat nehézfémeket
„Nem jött be dolgozni, majd másnap azt mondta, hogy azért, mert eltévedt.” Munkatársak, akikre mindig emlékezni fogsz
A védekezés létfontosságú, hiszen egy nem várt terhesség örökre megváltoztathatja az életét mindkét nemnek.
Ugyanígy lényeges arról is beszélned neki, mit kell tenni erőszak esetén (legyen szó lelki, vagy testi bántalmazásról).
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.





