Amikor várandósan megkérdeztem a már gyermeket nevelő barátnőmet, hogy szerinte mik a legfontosabb dolgok, amikre biztosan szükségem lesz majd, ha megérkezik a baba, ő bölcsen azt mondta: rugalmasság és humorérzék. Igaza lett – az első gyerekemet várva ugyanis sok olyan dolgok elhatároztam, amire ma visszagondolva már csak legyintek. Ez a három is közöttük van.
„Nem fogok neki cumit adni!”
Tényleg nincs cumija a gyereknek, de azért ez nem egészen rajtam múlott – nagyjából fél éves korában ugyanis volt olyan éjszaka, amikor egyszerűen megtörtem, nem bírtam tovább, és valamikor a hajnali órákban előszedtem a szekrény mélyéről az ajándékba kapott cumit, és odaadtam neki, csak legyen már végre nyugalom. De akkor már nem fogadta el.
Nem erőltettem a dolgot, és összességében örülök, hogy végül nem kezdett cumizni, de azért erős fenntartással olvasom azokat a cikkeket, amelyekben a cumit minden rossz forrásaként írják le, amitől ha törik, ha szakad, távol kell tartani a gyereket. Tény, hogy a szakemberek többsége ma már nem javasolja, de azért nem gondolom, hogy az lenne a legrosszabb, ami egy gyerekkel történhet, ha cumit kap – és a barátnőim körében végzett rögtönzött felmérés alapján azt mondhatom, hogy a nem cumizó gyerekek anyukáinak 90%-a is volt, hogy elővette volna a cumit, csak már úgy jártak vele, mint én.
Ha meg tudjátok úszni nélküle a dolgot, tök jó, de azért nem hiszem, hogy keresztre kellene feszíteni magadat, ha cumizik a gyerek. Érettségizni biztosan nem így fog már.
„Amint lehet, külön alszik majd”
Bár a kiságyát az ágyunk mellé tettük, úgy terveztem, hogy a baba legfeljebb csak néhány hetet, esetleg hónapot tölt majd itt, ha már csak néhányszor kel éjjelente, a saját, bűbájosan berendezett szobájában alszik majd.
Ehhez képest most a pöttyös fallal és virágokkal dekorált babaszoba leginkább raktárként funkcionál, bár az igaz, hogy a kiságyban tényleg nagyon kevés időt töltött, illetve tölt a gyerek, merthogy a mi ágyunkban alszik.
A szülés utáni terheshormon nyilvánvalóan mindenkinél máshogy üt be, én egyszerűen képtelen voltam úgy lehunyni a szememet, hogy közben nem szorongattam magam mellett a gyereket, aki 9 hónapon keresztül a testem belsejében élt, most meg itt van kint, és bárki elviheti.
Az együttalvás nekünk végül bevált, bár tudom, hogy megosztó témáról van szó: ismerek olyanokat, akik szintén együtt, vagy egy szobában, de külön ágyban, de olyanokat is, akik kezdettől fogva másik szobában altatják a babát. Nem hiszem, hogy van egyetemes jó megoldás, mindenkinek meg kell találni, hogy számukra mi működik legjobban – de az biztos, hogy közben érdemes lesz észben tartani, hogy az ösztönök, a baba személyisége vagy éppen az életritmusunk felülírnak majd dolgokat. Az előzetes elképzelések nem mindig összeegyeztethetőek a valósággal – a görcsös ragaszkodás helyett talán jobb, ha belátjuk, hogy a szülőség tartogat helyzeteket, amelyeket előre egyszerűen elképzelni sem tudtunk.
„Mindig főzök majd neki!”
Anélkül, hogy elbagatellizálnám a helyes, egészséges és változatos hozzátáplálás fontosságát, kijelenthetem, hogy néhány hónappal az első falat pürék után lényegesen lazábban kezelem ezt az egész kóstoltatás kérdést. Eleinte tényleg mindig főztem, pürésítettem, elkevertem, kóstoltattam, adagoltam, bevezettem, allergiás tüneteket kerestem – aztán egyszer azt vettem észre magamon, hogy amikor végre utolérem magamat (azaz elindítottam egy mosást, hogy legalább tiszta fehérneműnk legyen, és bepakoltam a mosogatógépet, hogy legyen miből ennünk), nem a gyerek mellé ülök le játszani, hanem elkezdek répát pucolni.
Na akkor hatalmas bűntudat közepette és megszégyenülten vettem egy üveg bébiételt.
Hogy miért éreztem magamat rosszul emiatt, azt utólag már nem tudom, de valamiért ez volt az a fogadalmam, amit a legrosszabbul esett elengednem. Pedig az odafigyelve válogatott, a gyerek életkorának megfelelő bébiételekkel az égadta világon semmi probléma nincs. Azóta is igyekszem vagy külön főzni neki, vagy olyat főzni magunknak, amiből ő is ehet – az egy éves korhoz közeledve egy egyre könnyebb, és persze most már ő is ezt élvezi legjobban – de ha összejönnek a dolgok, ma már nem csinálok lelkiismereti kérdést abból, hogy felbontsak egy üveges bébiételt, főleg, ha ez azt jelenti, hogy aznap kicsit többet ülhetünk együtt a játszószőnyegen.
