Az izzadás kulcsfontosságú a testhőmérséklet szabályozásában, valamint a méregtelenítésben is. Kanadai kutatók állítják, hogy kifejezetten veszélyes, ha megpróbálod csökkenteni. Ráadásul hozzátették: minél több deót használsz, annál kellemetlenebb lesz a természetes testszagod. Sőt, ha mindez nem volna elég, további tudományos vizsgálatok is igazolják, izzadni miért „jó”, s azt gátolni miért „rossz”.
Miért verejtékezel?
Még maga a szó is kellemetlenül cseng? Pedig nagyjából 2,6 millió verejtékmirigy található a testeden, miközben mindennap azért drukkolsz, hogy minél kevésbé lépjenek működésbe.
Mert ha megteszik, akkor folt terjed szét a ruhádon, ráadásul rossznak érezheted a saját illatod…
A több százmilliárdos dezodorpiac pont arra épül, hogy többé-kevésbé biztonságban érezhesd magad.
Egészségügyi szempontból azonban az élettel összeegyeztethetetlen lenne, hogy egyáltalán ne izzadj.
Nélküle ugyanis hemzsegnének a mérgező fémvegyületek a szervezetedben, nem gyógyulnának a sebeid, és záros határidőn belül hőgutában halnál meg.
„Ez a test egyetlen önhűtő mechanizmusa, hiszen a hőenergia kipárolgás útján távozhat” – magyarázta George Havenith, a brit Loughborough University professzora a DailyMail hasábjain, miután elolvasta a friss kanadai kutatás eredményeit, amelyek a Journal of Environmental and Public Health szaklapban jelentek meg.
Mérgező fémek
Bizonyára felkeltette az érdeklődésed az iménti kijelentés, hogy izzadás nélkül elképesztő mennyiségű mérgező fémvegyület halmozódna fel a szervezetedben.
Elsősorban arzénről, kadmiumról, ólomról és higanyról van szó, melyek a környezetből jutnak az emberi testbe.
Tengeri herkentyűkkel, gabonafélékkel és káposztafélékkel viheted be őket. A dohány növény pedig egyenesen „összegyűjti” őket a talajból a kanadai szakértők szerint. Mind a négy felsorolt fém karcinogén, tehát rákkeltő.
Emellett ártanak az idegrendszernek, a szívnek, az agynak és a vesének is. A legtöbb dezodor olyan elven működik, hogy alumínium sókkal akadályozza a verejtékmirigyek működését, így a méreganyag csak részben távozik, amitől a tested meg szeretne szabadulni.
Felmerül a kérdés, hogy mit tehetsz az egyensúly helyreállításáért…
Szaunázd ki a toxinokat!
A kimerítő testedzés és a szaunázás bizonyítottan csökkenti az arzén, a kadmium és a higany mennyiségét a szervezetben.
Érdemes tehát rendszeresen fokozott verejtékezéssel járó tevékenységet végezned. Noha a témában még további kutatásokra van szükség, a kanadaiak a következőképpen fogalmaztak:
„A jelenleg elérhető bizonyítékok alapján az orvosoknak meg kellene fontolniuk az izzadás terápiás jellegű ajánlását, például sport vagy szaunázás formájában, mivel ez csekély kockázatú és jótékony kezelési módszernek számíthat a mérgezésnek kitett egyéneknél.”
A mérgezés gyakori jele egyébként az idegrendszeri károsodás és a memóriazavar.
Izzadás és sebgyógyulás
Említettük már, hogy verejtékmirigyek milliói „laknak” a bőrödben. A Michigani Egyetem 2012-es kutatása szerint közülük az ekkrin típusúak rendkívül lényegesek a sebgyógyulás folyamatában.
Korábbi feltételezések szerint a nyílt sebek a szőrtüszőkből, továbbá a környező ép felületből nyert sejtek segítségével hegednek be.
Ez a vizsgálat azonban rámutatott, hogy az ekkrin verejtékmirigyek felnőttkori őssejteknek adnak otthont, amelyek akár órák alatt képesek vadonatúj hámsejtté alakulni.
A felfedezés még a bőrgyógyászokat is meglepte, akik elismerték: furcsa, hogy mindezidáig semmilyen információjuk nem volt ezzel a folyamattal kapcsolatban.
Az őssejt-lelőhely felfedezése új utat nyitott a súlyos bőrproblémák megoldására irányuló kezelések kutatásában: hozzájárulhat az égések, a fekélyek és az akné javulásához is.
Miért lesz kellemetlenebb szagod?
Egy másik nemrégiben készült kutatás arra enged következtetni, hogy a dezodorhasználat rosszabb testszagot eredményez.
Az eredmények Cameron Diazt például biztosan nem lepték meg, aki idén nem volt rest azt nyilatkozni, hogy már húsz éve nem használ izzadásgátlót, mert a hónaljszőr eltávolítása szerinte maradéktalanul megoldja a problémát.
Noha vitatnánk, hogy a gond forrása mindössze ennyi lenne, a belga Genti Egyetem szakértőjének, Chris Callewaert-nek a szavait nem vonjuk kétségbe.
Ő a júliusban megjelent tanulmányában fejtette ki, hogy a verejtékünk döntő többsége szagtalan, mivel az egész testet borító ekkrin mirigyekből származik, míg a hónaljban több az úgynevezett apokrin. Ezek pedig a méreganyagok felhalmozásával „fellázadhatnak”, ha nem tudnak rendesen kiürülni.
Te mit gondolsz minderről? Békében élsz a dezodoroddal, vagy szeretnél tőle megszabadulni?
Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!