Jó, nyilván a gyerek lakhelye (anya-apa) sokat számít. Én elfáradtam, besokalltam. Az, hogy még a sok rossz mellett a férjemmel is örökké küzdenem kell, ez már nem megy.”
Rám senki sem kíváncsi
„Sosem lehettem én, vagy az én gyerekeim az elsők, mindig számomra idegen ember(ek)hez kell alkalmazkodni. Fáj, hogy én, mint feleség, mint x.y., nem számítok. Azt is utálom, hogy soha senki nem kérdezi meg a párom családjából (ahogy a párom sem), hogy: „Pirike, hogy érzed magad te, mint Pirike? Hogy találtad meg a helyed, a szereped ebben a nagy családban?”
Nem, mert itt mindenki számára tökéletesen természetesnek tűnik, hogy Pirike időt, energiát, pénzt, fáradtságot, LEMONDÁST nem spórolva belevetette magát egy hozott gyerekbe, egy törésekkel teli férfiba… És igen, ha vissza lehetne pörgetni az idő kerekét, még egyszer tuti nem mennék bele ebbe a hazásságba.” Olvass még a témában
A szabadidőmmel nem én rendelkezem
„Nekem az eleje volt nehéz, az, hogy a szabadidőmnek egy részét a hozott gyerek teszi ki. Hogy alaposan át kell gondolni a hétvégi programokat. Sokáig egyébként még barátnőzni sem mertem elmenni, pláne nem bulizni, mikor nálunk volt férjem fia. Mert hogy néz már az ki, hogy én hajnali kettőkor esek haza… Aztán rájöttem, hogy saját magamat korlátozom ezzel. Ha el is megyek olykor szombaton, legalább addig is kettesben vannak az apjával.”
