5 divattrend, ami a házi karanténok miatt nem tudott igazán berobbanni – Pedig nagy jövőt jósoltak nekik

5 divattrend, ami a házi karanténok miatt nem tudott igazán berobbanni – Pedig nagy jövőt jósoltak nekik

Címlap / Stílus / 5 divattrend, ami a házi karanténok miatt nem tudott igazán berobbanni – Pedig nagy jövőt jósoltak nekik

A koronavírus az élet minden területére kifejtette hatásait, és ez alól a divat sem mentesült. Amikor márciusban elkezdett terjedni a COVID-19, még kabátban jártunk dolgozni, és bár a divattervezőknek megvoltak az ötleteik a tavaszi szezonra, a főszerepet a mackónadrágok kapták. Így akad néhány trend, aminek bár nagy jövőt jósoltak, a koronavírus miatt sosem tudtak igazán elterjedni.

Hatalmas kézitáskák

Év elején még az apró kézitáskák élték fénykorukat, de a tervezők tudták, hogy ez nem marad így sokáig. Bemutatóikon már a hatalmas kézitáskák kapták a reflektorfényt, ami reményeik szerint tavasszal kezdett volna igazán berobbanni, és nyárra már nagy sikert jósoltak nekik. Azonban a házi karanténok alatt sokkal kevesebben vásároltak maguknak új kiegészítőket. Bár tény, hogy egy nagy méretű táska hasznos lehet a rengeteg holminknak (a kézfertőtlenítő és az extra szájmaszk most már alap), de egyelőre úgy fest, ez a trend mégsem lesz olyan felkapott, mint hitték.

 

Elegancia és a rövidnaci

A kosztümöket a munkával és a hivatalos eseményekkel azonosítjuk, ezért maximum szoknyát tudunk elképzelni melléjük a nadrágon kívül, de a divat világában ezt a szabályt nemrég eltörölték. Helyette úgy vélték, egy rövidnadrág is remekül kiegészítheti az elegáns blézert, csak a megfelelő szín és az anyag számít. 2019-ben már kezdett elterjedni ez a trend, és mindenki azt hitte, 2020 tavaszára az egyik legnagyobb kedvenc lehet belőle. Azonban ahogy azt írtuk is, a koronavírus közbelépett, és szinte senki sem hódolt be ennek a darabnak a hollywoodi hírességeken kívül. Bár van esély arra, hogy jövő nyárra népszerű legyen, de nem mindenki jósol neki nagy jövőt.

 

Nyári csizmák és bakancsok

Ha nyár, akkor szandál, papucs és esetleg sportcipő. Ezeket imádjuk a hőségben viselni, a csizma és bakancs pedig eszünkbe sem jutna egy kirándulás alkalmával. Legalábbis eddig így volt. Azonban már egy jó ideje létező fogalom a nyári csizma és bakancs, aminek az idei tavasztól szántak nagyobb szerepet a tervezők. Az elmúlt hónapokat elnézve kijelenthetjük, hogy ezek nem futottak nagy sikert. Ősszel pedig már inkább a melegebb darabokra helyeződik át a szandálokról a hangsúly. Ki tudja, talán jövőre még lehet esélye ennek a trendnek!

 

Egy régi favorit: a csőtop

Emlékszel, amikor a 2000-es évek elején a csőtop egyike volt a legmenőbb ruhadaraboknak? Aztán jött egy nagy váltás, és ezek teljesen eltűntek a boltokból; egészen mostanáig. Az idei év egyik nagy visszatérőjeként emlegették őket, kifejezetten nagy szerepet szántak nekik tavaszi és nyári kollekciókban, de a nagy áttörés mégis elmaradt. Részben érthető persze, hiszen amikor mindenki otthon töltötte az idejét, a csőtop nem éppen a legnépszerűbb viselet lett volna, így a többség inkább meg sem vette magának.

 

Azok a bizonyos dad sneakerek

Ezek a feltűnő sportcipők 2014-ben érkeztek meg, és pár éven át a fiatalabb korosztály legnagyobb kedvenceként állhattak a listák élén. De az utóbbi időben már egyre inkább kifutott a divatból, a visszafogottabb darabokra helyeződött a hangsúly, és bár az előrejelzések szerint tavasszal ismét visszatértek volna a dad sneakerek, erre nem került sor. Persze könnyen lehet, hogy a koronavírus nélkül is elkezdtek volna kifutni ezek a darabok, helyet adva a kevésbé feltűnő lábbeliknek.

 

VIDEO Ők a legkedvesebb és egyben legszebb csillagjegyek

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!