Zsírpapír
A zsírpapíros tartósítás nemcsak szárítja, de védi is a leveleket. Nem utolsó sorban pedig szép keretet is ad nekik, így valójában már kész is a lakásdíszünk.
Tegyük két zsírpapír közé az elrendezett leveleket, borítsuk be törölközővel vagy zsebkendővel és vasaljuk át. A zsírpapír összeragad a levél körül, nem csak keretezve azt, de egyben el is szigetelve a levegőtől.

Mikrohullámú sütő
A mikrohullámú sütőben nem csak az étel készül el gyorsabban, de a levelek tartósítása is hamarabb megvan, mint egyébként. Tegyük a leveleket egy tálra, borítsuk be papírral, és tegyük a sütőbe.
Figyeljük a leveleket, nehogy megpörkölődjön a szélük, illetve hogy a húsosabb példányok is megfelelően kiszáradjanak.
Figyeljük a leveleket, nehogy megpörkölődjön a szélük, illetve hogy a húsosabb példányok is megfelelően kiszáradjanak.
A cikk folytatódik, lapozz!
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.