Minél inkább kedvezni szeretett volna az egészségüknek
„A nyugalom és béke iránti vágy mellett volt bennem egy óriási felelősségtudat. Felelősség azokért, akikért a szívem dobog huszonéve. A gyerekeim jövőjéért, egészségéért. Világossá vált számomra, hogy az egészségünket úgy tudom a legjobban megvédeni, ha tudom, hogy mi kerül az asztalunkra, és ha a konditermek helyett a friss levegőn fizikai munkát végezve mozgatjuk meg testünk minden porcikáját” – mondja Anna.

Egységben az erő
Abban, hogy a Tomka és Lányai létrejöhessen, és olyan csodás legyen, amilyen ma is, nemcsak Annának és lányainak, de a tágabb családjuknak is nagy szerepe volt. „Egyre többet gondolkodtam azon, hogyan éltek nagyszüleim. Ha elakadtam valahol, mindig próbáltam visszamenni hozzájuk, ők mit tettek hasonló helyzetben. Sajnos ők már nincsenek velünk, de ebben a gondolkodásban nagyon sokat segítettek a szüleim is. Időközben elveszítettük Édesapámat is, az igazi Tomkát, de a mai napig fogja a kezünk.
Édesanyám az, aki még nagyon sokat segít nekünk, aki velünk kavarja még rézüstben fakanállal a lekvárt. A lányok a termelés és a gyártás összes mozzanatát ismerik, bármikor önállóan végeznek bármilyen munkát, a fűkaszálástól a lekvárfőzésig. A testvérem kísérletezte ki a mézeskalács receptünket almalisztből. Kicsiny családunk minden tagja szorgos kezén kívül szívét, lelkét beleadja a termékek előállításakor” – mondja büszkén Anna. Olvass még a témában
„Megváltoztattam az összes előfizetése jelszavát” – Megcsalás utáni bosszútörténetek
Miért várunk felnőttként még mindig engedélyt a szüleinktől, hogy a saját életünket éljük?
„Csak uralkodni akart rajtam” – Bizonyos férfiak nem szerelemre vágynak, hanem érzelmi kontrollra
Tökéletes egyensúly vagy váratlan flört? Ezt tartogatja a Mérleg hava a szerelmi életedben

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






