Lányaival hamarosan a gyönyörű Zselici dombok közé, Szennára költözött, ma pedig már együttes erővel egy csodálatos biogazdaságot vezetnek, és életre hívták a különleges Tomka és Lányai márkát is.
Annának hiányzott a vidéki élet
Anna és családja is azok közé tartozott, akik életük egy pontján úgy érezték, hogy a vidéki életet hátrahagyva a fővárosban próbálnak szerencsét, azonban néhány év után rájött, hogy számukra mégsem ez az ideális út. „Békés vármegyében, Kondoros városában születtünk mindhárman. Édesanyám és a testvéremék a mai napig ott élnek, gyakran visszajárunk. 2013-ban Budapestre költöztünk, majd 4 év után a Zselicben találtuk meg otthonunkat. Andragógus vagyok, 16 évig dolgoztam a versenyszférában, ahol nagyon elfáradtam. Egyre inkább vágytam vissza a falusi életbe.
Nagyszüleim földművesek, egyéni gazdálkodók voltak, de még a szüleim is foglalkoztak földműveléssel, állattartással. A budapesti rohanás, a multikban felhalmozott élelmiszerek, a zaj, a csillag nélküli égbolt mind mind azt sugallta, hogy nem itt a helyünk. Néha szinte egyenesen taszított valami (ma már világosan látom, hogy valaki) ki a nagyvárosból. Ugyanakkor két kézzel hívogatott a természet” – emlékszik vissza Anna. Olvass még a témában
Van egy barátnőm, akinek nem kedvelem a párját – és ebből nem csinálok titkot
„Átlagosnak lenni nem jó érzés, de sajnos azok vagyunk: te is, én is.” Tények pszichológusoktól, amit sosem mondanak ki hangosan
„Sokkolt, amikor a lányom azt mondta, nem volt boldog gyerekkora” – szülőként akkor is meg kell hallgatnod, ha te másként emlékszel
A Mérleg-szezon inspirációi: kuckózós tónusok és esztétikus dekorációk a harmonikus őszi otthonért

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






