Érdekes dolgokat fednek fel a családfát felderítő DNS-tesztek, de vannak árnyoldalaik is 

Érdekes dolgokat fednek fel a családfát felderítő DNS-tesztek, de vannak árnyoldalaik is 

Címlap / Életmód / Család / Érdekes dolgokat fednek fel a családfát felderítő DNS-tesztek, de vannak árnyoldalaik is 

Az elmúlt években egyre többen próbálják megkeresni a helyüket a világban – nem csupán szellemileg, érzelmileg, hanem fizikálisan is.

Ez pedig azt jelenti, hogy sokan igyekeznek felderíteni a családfájukat. Néhány éve én éppen ilyen ajándékot adtam egy kerek születésnapra: óriási szerencsénkre sikerült egészen az 1600-as évek elejéig visszakövetni a családfát és nagyon érdekes, elgondolkodtató dolgokat tudtunk meg. Azonban a modern családfák jóval túlmutatnak a levéltári kutatáson, ugyanis már arra is lehetőségünk van, hogy genetikai vonalon induljunk el, és ebben a formában derítsük ki, honnan származunk valójában.

Azonban a genetikai vizsgálatok nem csak azt fedik fel, milyen vér keveredik bennünk, vagy éppen melyik kontinensről származunk: a segítségével távoli rokonokra is bukkanhatunk.

Ez azért van, mert a genetikai vizsgálatok eredményeit adatbázisokban gyűjtik így elfeledett, vagy éppen sosem látott rokonok is egymásra találhatnak. A távoli hozzátartozók megtalálása közelebb hozhatja a feleket, azonban a tesztek során akár fájdalmas titkok is a felszínre bukkanhatnak. 

Nils Hasenau/istockphoto.com

Miért fordul valaki a genealógiához?

A népszerű rutinnak köszönhetően fellendült a családtörténetüket kutatók száma és egyre többen fordulnak a genealógia felé annak érdekében, hogy pontot tegyenek a kérdéseikre, visszakeressék családfájuk eredetét. 

A Baylor Egyetem kutatóinak tanulmánya arra enged következtetni, hogy a szolgáltatást kérő emberek 80%-a elégedett és boldog az eredményekkel. De mi a helyzet a maradék 20%-kal? Ők miért nem azok? A kutatók szerint két oka is lehet a csalódásnak. Az egyik az, hogy sokan ragaszkodnak egy rasszhoz, egy kultúrához, amivel identitásuk azonosult.

Éppen ezért hatalmas csalódás lehet és lényegében mindent alapjaiban renget meg, ha a biológiai vizsgálat teljesen szembemegy a várt eredményekkel. Kiderülhet, hogy valaki éppen onnan származik, vagy olyan nemzet vére csörgedezik benne, amit a hétköznapokban erősen elítélt, vagy akár gyűlölt.

A másik ok pedig az, hogy a genetika nem hazudik, és bizony könnyedén kiderülhet a vizsgálat során, hogy a szülők, testvérek, stb. nem azok, akiknek gondolták őket. Egy ilyen vizsgálattal fény derülhet egy eltitkolt örökbefogadásra, vagy akár gyermekrablásra, lombikprogramra és így tovább. 

VIDEO Így viseled az egyedüllétet, csillagjegyed szerint

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!

Oldalak: 1 2

»