Amikor elkezdődött a koronavírus okozta járványhelyzet, még mind azt hittük, hogy egy év múlva már rég elfeledett emlék lesz a pandémia. Aztán itt vagyunk, 2021 tavaszán, és még javában tombol a COVID. Napról napra vannak új esetek, és a vakcina miatt is ezer kérdés fogalmazódik meg a fejünkben.
Az apróságokra már oda sem figyelünk. Így az talán eddig fel sem tűnt, hogy egy évvel ezelőtthöz képest a bőröd sokkal szárazabb lett – ráadásul nem csak a kezeden! És nem, nem csak az antibakteriális gélek állnak a háttérben. Ennek ellenére tény, hogy egy éve ilyenkor azok is komoly szerepet játszottak benne. Valójában most viszont egészen más áll a háttérben, amin igazából csak te tudsz változtatni.
A lélek és a bőr kapcsolódása
Szakértők szerint ugyanis a stressz és a legnagyobb szervünk, a bőr, valamint annak védelmi funkciója között nagyon is szoros a kapcsolat. Egy külföldi bőrgyógyász, Whitney Bowe mesélt arról, hogy az utóbbi időben nagyon sok betege érkezett hozzá ugyanazzal a panasszal.
Korábban kombinált bőrtípussal rendelkeztek, de az utóbbi egy évben nagyon szárazzá vált a bőrük, nem csak a kezükön, de az arcukon és a testük egyéb részein is. Hiába hidratáltak, kívül és belül egyaránt, a változás nem igazán volt szemmel látható. A hámló, élettelen bőrszínről nem is beszélve!
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
1 hozzászólás
jutka
2021.05.13., 18:47ja meg még mi mindent ráfognak