Az indonéziai Sulawesi-sziget csillagként terül el a Csendes-óceán nyugati részén, délnyugati csúcsán fekszik Makassar szmogtól elfojtott kikötővárosa, amely hosszú ideje fontos kereskedelmi állomás és Indonézia keleti kapuja a világ felé.
Itt él egy nemzetség, amely fontos szerepet játszik Indonézia életében. A nyugati világ számára azonban valami olyasmiről ismertek, amely Indonéziában korántsem számít annyira szokatlannak, mind nálunk.
Az öt nem
„A bugiknak öt nemre van szavuk” – magyarázza Sharyn Graham Davies, az ausztráliai Melbourne-i Monash Egyetem antropológusa a BBC-nek. „Ezek a világban való létezés öt módjára mutatnak rá.”
A bugik Dél-Sulawesi legnagyobb etnikai csoportja. Többségük Makassarban és a rizstermelő vidéken él a várostól északra. Tengerészként és kereskedőként szerzett tudásuk megalapozta befolyásukat Indonézia és a Maláj-szigetek szerte (és félelmet keltett az európai gyarmatosítók szívében, akik kíméletlen kalózoknak ismerték őket).
Annak ellenére, hogy a 270 milliós országban csak hatmillióan vannak, a bugik rendkívül befolyásosak. Kiemelkedő példák közé tartozik Jusuf Kalla, Indonézia kétszeres alelnöke; és Najib Razak, Malajzia volt miniszterelnöke.
„A bugik politikailag, gazdaságilag és kulturálisan a szigetcsoport legerősebb etnikai csoportjai közé tartoznak”
– mondta Sudirman Nasir, a dél-Sulawesi-i közegészségügyben dolgozó bugi.
Davies elmagyarázta, hogy a bugi társadalomban a makkunrai és az oroani megfelel a cisz nő és a cisz férfi nyugati koncepcióinak. Aki calalai nő, női testtel születik, de hagyományosan férfi nemi szerepet tölt be; inget és nadrágot visel, cigarettázhat, rövid a haja viselhetik és általában valamilyen kétkézi munkát végez.
Egy calabai férfi testtel születik, de női nemi szerepet tölt be, ruhát és sminket visel, és hosszúra növeszti a haját. Sok calabai dolgozik szépségszalonokban, segítenek az esküvők megtervezésében és fel is lépnek az esküvői szertartásokon.
Egy calabai nem egy nőt próbál megszemélyesíteni – magyarázza Davies – hanem egy saját női viselkedésmódot mutat be. Sokszor olyat, amilyet a makkunrai nők rosszallanak – például miniszoknyát viselnek, dohányoznak és nyíltabbak a szexualitásukat illetően.
A bugi társadalomban a calabai és a calalai embereket bizonyos területeken elutasíthatják, viselkedésüket rosszallhatják, de a létezésüket alapvetően szinte minden területen tolerálják. Fontos szerepet játszanak a társadalomban, és saját közösségük általában nem támadja vagy üldözi őket.
Az ötödik bugi nem a bissu, amely nem tekinthető sem férfinak, sem nőnek, ők a nemi spektrum teljes egészét testesítik meg. A bissu, akárcsak a calabai és a calalai, öltözködésen keresztül jeleníti meg identitását. A bissuk gyakran virágot viselnek, amely hagyományosan nőies szimbólum, de a férfiakhoz kapcsolódó keris tőrt hordanak.
A különbség bugik és bissuk között
Sok bissu interszexuális születésű, de a kifejezésnek a biológián túlmenően is vannak következményei. Míg a bugik nemet gyakran spektrumnak írják le, a bissut magasabb besorolásnak tekintik. Olyan szellemi lények, akik nem félúton vannak férfi és nő között, hanem egyszerre testesítik meg mindkettő hatalmát.
„Azt mondják, hogy a mennyből való lekerülésük során egy bissu nem hasadt el és nem lett férfi vagy nő, mint a legtöbb ember, hanem mindkettő szent egysége maradt”
– magyarázza Davies.
A bissuk fiatal korban utazni kezdenek, hogy tanuljanak, általában egy idősebb bissu társaságában, akitől megtanulják a titkos nyelvüket, a Basa To Ri Langiq-t, azaz a mennyek nyelvét is.
Noha a bugik egyedülállóak a nemekről alkotott felfogásukkal, egy harmadik nem elismerése Indonézia szerte elfogadott volt sokáig, mígnem az 1950-es években több erőszakos támadás nem történt az LMBTQ közösség tagjai ellen.
Azóta, noha a bugik közösségében jellemzően nem kell félnie annak, aki nem a nyugati, bináris értelemben vett férfiként vagy nőként éli meg a saját identitását, Indonézia egészét nézve ez már sajnos nem mondható el.