Félreértés ne essék, nem kívánok vitatkozni azzal, hogy egy esküvő örömteli esemény, vagy hogy egy gyerek érkezése ne jelentene óriási boldogságot a családban. Csak azt akarom mondani, hogy nem lehetetlen boldognak lenni akkor sem, ha soha nem találunk olyan embert, akivel szívesen leélnénk az egész életünket, vagy ha más utat választunk, és nem vállalunk saját gyereket – és ugyanígy, önmagában egy házasság, de még a gyerekvállalás sem fog boldoggá tenni bennünket, ha mi magunk nem vagyunk képesek megtalálni a boldogságot.
Egyetértek azzal, hogy mindezek az élet nagy eseményei, de nem az öröm megélésének feltételei. Mégis, mintha ezek a mérföldkövek egyfajta csekklista elemei lennének, amiket mindenkinek kipipálva kell magát boldognak éreznie. De vajon mi történik akkor, ha valaki más utat választ? Ha valaki egyedül él, vagy tudatosan dönt úgy, hogy nem vállal gyermeket? Tényleg kevésbé teljes az élete? Nem gondolom, hogy így lenne.
Az egyéni boldogság nem univerzális sablonból készül. Minden ember más értékekből, vágyakból és célokból építi fel az életét. Vannak, akik számára a párkapcsolat és a család jelenti a kiteljesedést, mások számára viszont a szakmai sikerek, az utazások, a barátok, vagy éppen az önismeret mélyítése. Egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál, csupán más. A probléma ott kezdődik, amikor a társadalmi elvárások miatt valaki úgy érzi, hogy csak egyféle módon „illik” boldognak lennie, önmagára kényszeríti mások elvárásait, majd kétségbeesetten vergődik, és nem érti, mi a baj vele: miért nem tud boldog lenni, mikor mindene megvan? Olvass még a témában
Csakhogy nem tud boldoggá tenni bennünket az, ami mások értékrendjének felel meg, sőt, még a saját értékrendjeinkbe illeszkedő mérföldkövek elérése sem jelent automatikus teljességérzést.
A boldogság nem kívülről érkezik
A boldogság sokkal inkább belső munka, mint külső körülmények függvénye. Nem a gyűrű az ujjunkon, és nem is a családi fotók száma határozza meg, hogy mennyire érezzük jól magunkat a bőrünkben. Bármekkora tabunak számít is, mindannyian láttunk már példát arra, hogy valaki házasságban él, gyermekei vannak, mégis boldogtalan. Ugyanakkor vannak, akik egyedülállóként is teljes életet élnek, tele önmegvalósítással, barátságokkal, élményekkel. Ami az egyik embernek beteljesülés, az a másiknak akár korlát vagy stresszforrás is lehet.
A 21. században ideje lenne elfogadnunk, hogy a boldogságnak sokféle arca van. Az életutunkat már nem egyetlen „helyes” forgatókönyv szerint kell megírnunk és megélnünk, sőt menet közben is változtathatunk rajta: jogunk van keresni azt az utat, ami boldoggá tesz minket, már csak azért is, mert a saját boldogságunkból táplálkozva tudjuk boldogabbá tenni a környezetünket is. A nyomor ellenben csak további nyomort szül.
A valódi boldogság az önazonosságból fakad – abból, ha a saját vágyaink szerint élhetünk, nem pedig mások elvárásai szerint. És ha ezt elfogadnánk kollektíven, talán kevesebb ember érezné úgy, hogy elvárásoknak kell megfelelnie, és többen találnák meg a saját útjukat a boldogsághoz.
