Az Emmák és a munka
Bár szeretik a kalandokat, nem jellemző rájuk a kapkodás. Eltökélten, határozottan közelítenek a céljaik felé. Többnyire türelmesek és aprólékosan dolgoznak, így a legtöbb munkáltató elégedett lehet velük.
Szabadságvágyuknak hála azonban, ha azt érzik, már nem tudnak fejlődni és előrelépni, inkább váltanak. Tele vannak ambícióval és vágynak vezető beosztásra.
Jó főnök válhat belőlük, akik igazságos döntéseket hoznak. Igen lelkiismeretesek, minden munkát befejeznek határidőre és ígéreteiket is betartják. Olvass még a témában
Nem nehéz őket motiválni, minden apróságnak képesek örülni. Alapvetően befolyásos személyiségek, szavaikat csak úgy isszák mások.
Számukra ideális foglalkozás lehet az értékesítés, üzletet is remekül tudnak vezetni. Jó a rábeszélőkészségük, ezért szinte bármit el tudnak adni. Jól kommunikálnak, pedagógusként is megállják a helyüket.
Következő cikkünk5 olcsó csináld-magad beltéri játék gyerekeknek, amit imádni fognak!Minden kisgyerekes anyuka tudja, hogy amikor az időjárás miatt már lehetetlen lesz a szabadba menni, és házon belül, esetleg egy másfél szobás lakásban kell levezetni egy növésben lévő kis kalandor energiáit, az embert próbáló feladat lehet. Az alábbi ötletek segíthetnek az esős napok átvészelésében. Ha van néhány négyzetméter…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






