A tudomány rohamtempóban fejlődik, és az intelligens szoftvereknek köszönhetően sok olyasmi, ami nemrég még sci-finek is merész lett volna, ma a mindennapjaink részévé vált. Éppen ezért én már semmire nem merem azt mondani, hogy lehetetlen, de a digitális „ikertestvér” gondolatától azért feláll a hátamon a szőr.
Fel sem kell néznünk a képernyő elől?
Az intelligens számítógépes programok, amelyekkel beszélgetni is tudunk, nemrég még a jövőben játszódó filmek jelenetei között is szinte nevetségesen valószínűtlennek hatottak, ma pedig, ha meg akarom tudni, vigyek-e magammal esernyőt, csak megkérdezem a telefonomban „lakó” Sirit, és máris elárulja, milyen idő lesz.
Az intelligens szoftverek persze még sokszor nevetésre adnak okot, hiszen nem működnek tökéletesen, de belegondolva, hogy milyen tempóban fejlődünk, ez gyorsan megváltozhat. Olvass még a témában
Generációs sebek, szerelem és elengedés – Véleményem az Egy másik énem 3. évadáról
7 nyári mikrotrend, amit a Z generáció is imád – így viseld őket stílusosan 30 felett is
Magyarország legviccesebb helynevei – 5 név, amin sírva nevettünk
Emlékszel az F1-pilótára, aki összetörte a Herendi porcelánserleget? Lando Norris ma már milliók kedvence
Az pedig, hogy egyre több mindent tudunk a számítógépünkön vagy a telefonunkon elintézni, John Smart futurista, a Acceleration Studies Foundation alapítója szerint a jövőben még dominánsabb lesz.
A szakértő a Business Insider-nek adott interjújában arról beszélt, hogy hamarosan szoftver gondoskodhat a vacsoránkról, a baráti kapcsolatainkról, de akár a személyes életünkről is. Mi több, eljöhet a pillanat, amikor a személyiségünket teljesen kiismerő programoknak köszönhetően lényegében feleslegessé válhatunk.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.





