Vannak azok a szerencsések, akik megütötték a genetikai lottó főnyereményét, és a szülés(ek) után pont ugyanúgy néznek ki, mint előtte. Persze, tenni is lehet és kell azért, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben, mindenesetre az anyák többségében bizony vannak gátlások a saját testükkel, és annak megmutatásával kapcsolatban. Édesanyák őszinte vallomásai következnek.
Kitti (26) – egy kisfiú anyukája
Ha a gyerek a közelemben van, annyira nem zavar, hogy hogy nézek ki, és nem azért, mert felveszem és eltakar, csak úgy általánosságban úgy érzem, ő az alibim a plusz kilókra.
Amúgy sok gyerekmentes nő szeretne így kinézni, ahogy én – na, nem azért mert én annyira csinos vagyok, hanem mert az emberek többségén van jócskán fognivaló.
Persze, senki sem tökéletes, igyekszem nem fitnesz modell mellé feküdni a strandon.
Anikó (28) – egy kislány anyukája
Világ életemben gátlásos voltam, soha nem szerettem bikinire, fürdőruhára levetkőzni, a kislányom születése előtt sem. Amióta anya vagyok, egyszer volt rajtam bikini, egy wellness hotelben.
Nem éreztem jól magam továbbra sem, de igyekeztem nem ezzel törődni, hanem a gyerekkel foglalkozni.
A hasam halványan csíkos még, és persze nincs tökéletes bikinibody-m, de valahogy ezek a dolgok már nem lesznek annyira fontosak, amikor a gyerek az első, és miatta nem azon agyaltam, hogy jajj, kicsit még fogyhattam volna.
Sőt, annyira nem agyalok rajta, hogy a nyáron strandra készülünk, és biztos, hogy nem fogom a part széléről maxiruhában nézni, ahogy a kislányom játszik az apukájával, vagy az én önértékelési problémáim miatt ne engedjem pancsolni a gyereket?
Reni (29) – egy kislány anyukája
Engem mindig zavart, hogy kicsi a cicim, ezért nem éreztem jól magam soha. Pedig jó vékony voltam.
Most nem tudom, hogy fogok emberek közé menni, mert tegnap is csak egy feszülős felső volt rajtam, és mosolyogtak rám az emberek bevásárlás közben, hogy milyen szépen gömbölyödök.
Úgyhogy rátettem egy lapáttal, és néha simogattam is, mint mikor a kislányom még a pocakban volt.
Ezt fogom szerintem eljátszani idén a Balcsin is.
Zsófi (31) – egy kislány anyukája
Én mindig szerettem úszni, vízben lenni, szóval sose foglalkoztam ezzel a dologgal. Szerintem valójában magunknak csináljuk a feszültséget.
De tényleg: annyi nem tökéletes ember van körülöttünk, sokkal több mint aki megfelel a bikinibody- vonalnak.
Szerintem végre jól kellene éreznünk magunkat a bőrünkben, ha pedig nem sikerül, tenni érte. Nem másokkal, hanem magunkkal kellene foglalkozni, a saját igényeinkhez idomulni és nem másokét kitalálni, mikor nem is tudjuk, mi az. Én így gondolom.
Egyébként szégyellős vagyok, utálom magamra felhívni a figyelmet bármivel is, de az pont nem érdekel, hogy mit gondolnak a narancsbőrömről.
Enikő (37) – egy kisfiú anyukája
Nekem nincsenek rossz érzéseim ezzel kapcsolatban.
Nem mintha bomba testem lenne, de valahol mégis büszke vagyok rá, hogy 37 évesen, szülés után hamar visszanyertem a súlyom. A feszesség más téma, de ami késik, nem múlik.
Mindig is hízékony voltam, sokat kellett tennem azért, ahogy kinéztem.
Ez egy kicsit javult, mióta nem görcsösen kampányszerűen fogyókúrázom, hanem egy életformát próbálok követni.
Noémi (36) – egy kisfiú anyukája
Nekem 30 év kellett, hogy elfogadjam magam, de nagyjából sikerült, pláne úgy, hogy most már gyermekem is van.
Ami szerintem fontos, hogy mindig ápolt legyek a strandon, mert szerintem egy csúnya köröm vagy bőrkeményedéses láb vagy ne adj Isten betyárpajesz a bikini vonalon sokkal kiábrándítóbb, mint egy kis súlyfelesleg.
Nagyon túl van ez a tökéletes test tolva –persze, legyünk szépek, de leginkább egészségesek, ez sokkal fontosabb és szerintem mindenki nyugodjon le, akinek nincs beachbody-ja, mert egy totyogó után rohangálva úgysincs időd nézegetni, hogy vajon mit gondolnak az emberek.
Zsuzsi (30) – három kislány anyukája
Nem vagyok elégedett, nagyon nem.
Az első kislányom születése után még kétrészest hordtam, a második óta egyrészesben tolom.
A súlyfelesleg egy dolog, de olyan plötyi lett mindenem, hogy utálom, hogy külön életet élnek a részeim.
Szóval kell valami, ami összefog.. Ettől azért még kimegyek a strandra, csak jobb, ha nem borzolom a közízlést.
Sára (28) – Egy kislány anyukája
Én nem szeretem a strandot, de én azért, mert mindig túl vékony voltam és most is az vagyok. Kifejezetten utálom, de ez van.
Próbálok mindenféle hízókúrát, de nem igen használnak. Régebben, mikor sportoltam, legalább voltak izmaim, tónusos voltam, na, azok a mai napra tökéletesen eltűntek.
Azt hittem, majd a szülés megoldja ezt a problémát és marad rajtam pár kiló, de semmi, 1 deka sem.
A melleimet meg inkább hagyjuk..
Ráadásul bikinit sem találok magamra, mert aminek jó a bugyija, annak tuti, hogy nem jó a felsője és fordítva. Ezért is akarok dolgozni már végre, hogy félre tudjak tenni egy jó kis cickóra.
Szilvi (30) – egy kisfiú anyukája
Én mindig utáltam fürdőruhában lenni, egyszerűen úgy érzem, hogy túl meztelen vagyok.
Középiskoláig pufi voltam, az volt a baj, gimiben anorexiás, akkor meg az.
Utána kezdtem egész jól kinézni, de akkor is utáltam magam mutogatni, és ez a mai napig így van.
Egy fürdőruhás kép sincs rólam. Strandolni is utálok, de a gyerek miatt megyek és csinálom, vele jó.
Orsi (43) – három kisfiú anyukája
Nálam alap, hogy fürdőruhában csak behúzott hassal járok. Mivel a nyarakat a Balatonnál töltjük, és egész nap a parton vagyunk, elég megterhelő.
Engem zavar a fürdőruhás testem látványa, és nem is fitnessbody-k mellett, hanem más anyukák mellett.
Főleg, hogy van egy ismerős háromgyermekes anyuka a strandon, aki remekül néz ki.
A második gyerek után még nálam sem volt probléma egyébként. A fiúk kedvéért is jobban kellene kinéznem, nem szeretném ha önbizalomhiányos, elhízott anyukájuk lenne.
Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!