Párkapcsolat / Szerelem

Béna csajozós szövegek, amikkel tényleg találkoztam már

Béna csajozós szövegek, amikkel tényleg találkoztam már

A Google szerint 2013-ban az egyik legtöbbször keresett kifejezés a „hogyan csajozzunk” volt. Én ugyan nem hiszem, hogy ez olyasmi, amit az internetről meg lehet tanulni, és abban sem vagyok biztos, hogy vannak mindenkinél működő, minden helyzetben bevethető módszerek, de arra szerintem minden nő tudna példát mondani, hogy hogyan nem kéne csajozni. Az alábbi mondatokkal tényleg találkoztam életem során. És igen, tényleg komolyan gondolták. És nem, természetesen nem váltak be.

„Szia, te biztos Noémi vagy!”

Nem mondanám, hogy minden idők legeredetibb dumája, amivel meg lehet szólítani egy lányt, de legalább nem udvariatlan, nem is kifejezetten tolakodó, így végül is nem reagáltam különösebben negatívan, mikor egy fiú ezzel szólított meg egy szórakozóhelyen, csak egyszerűen megmondtam neki, hogy nem, én bizony nem vagyok Noémi.
Talán több sikert ér el, ha még dolgozik egy kicsit ezen a technikán, mert ez után viszont a beszélgetés a „De igen, biztos Noémi vagy!” illetve a „Nem, hidd el, tudom a saját nevemet, és nem vagyok Noémi.” mondatok passzolgatásában merült ki, míg faképnél nem hagytam. Nem tudom, mire számított, hogy egyszer csak átkeresztelkedem a kedvéért?

„Neked ilyen lovaglócsípőd van, biztosan széles a szülőcsatornád!”

Nem viccelek, tényleg ezzel a mondattal szólított meg valaki, megelőzve a hellót, vagy bármi más interakciót. Mindez egy építészeti témájú kiállítás megnyitóján történt – ezt csak azért mondom, mert itt azért az ember tényleg nincs felkészülve rá, hogy ilyen alakokba botlik. Szerintem évek telhetnek el úgy egy kapcsolatban, hogy egyik fél sem ejti ki a szülőcsatorna szót.
Azóta mini kutatást végeztem a témában, és egy barátom állítja, ő megnősült, apa lett, majd el is vált, és mindezt sikerült a szülőcsatorna szó kiejtése nélkül lebonyolítania. Nem csoda, ha úgy ítéltem meg, hogy ez az úriember kissé túl gyorsan halad, és inkább kereket oldottam, mielőtt megkérdezi, nem hajlik-e hátra a méhem.

„Olyan szomorúnak látszol! Szerintem te az a típus vagy, akinek már legalább 5 éve nem volt barátja!”

Jesszusom, tényleg ennyire rosszul festek? Egyébként megköszönném, ha megpróbálnál nem megfejteni, és ha nem gondolnád azt magadról, hogy egyetlen pillantással megérted az egész, és ebből következően biztosan nagyon egyszerű kis életemet.
Az egy dolog, hogy messze jársz az igazságtól, de még ha így is lenne, ezt akkor sem szeretné senki hallani. Ha szomorúnak nézek ki, annak valószínűleg oka van, és ez a mondat garantáltan nem fog javítani a kedélyállapotomon.

„Szereted a varázslatot?”

Azt hittem, ilyen csak a vígjátékokban van, de tényleg találkoztam már fiúval, aki ezzel próbálkozott. Ilyenkor legszívesebben visszakérdeznék, hogy 5 évesnek nézek-e ki, de mivel menthetetlenül bízom az emberi nemben, általában szoktam adni nekik egy esélyt.
Ha valaki ilyenkor előhúzna az ingujjából egy élő galambot, ami a csőrében egy virágszálat rejt, melynek szirmai között el van rejtve egy cetli, rajta a teljes nevemmel, akkor tényleg le lennék nyűgözve. De ha ennél kevesebbet tudsz, ne ezzel a szöveggel próbálkozz. Vagy legalább legyél nagyon, nagyon vicces, mert ellenkező esetben egy fülem mögül előhúzott ötforintostól nem fogok hanyatt esni.

„Szóval írsz. És miből akarsz majd megélni? Amúgy én mérnök/informatikus/állatidomár vagyok, bármi, ami szerintem fontosabb szakma, mint a tiéd.”

Ezzel a szöveggel annyiszor találkoztam már, hogy azt kell higgyem, van, akinél működik, ellenkező esetben nem lehetne ennyire népszerű. Hihetetlen, hogy vannak lányok, akiknél beválik, ha letörik az önbizalmukat, és azt éreztetik velük, hogy nekik most oda kell vetni magukat ennek a férfinak, mert egy erős védelmező nélkül semmi esélyük a kegyetlen világban.
Eddig én mindig, minden próbálkozónak türelmesen elmagyaráztam, hogy nekem az írás a munkám, évek óta ebből tartom el magam, a jövőben is ebből fogom, és képzelje, a konzervet is ki tudom nyitni egyedül. De azért kedves, hogy felajánlotta a segítségét.

„Apám híres.”

Megszólított és randira hívott egyszer egy fiú, aki még mielőtt bármit mondott volna magáról, közölte, hogy az apja híres zenész, és ő Amerikában nőtt fel.
A papa egyébként valóban kiváló művész, csak nem értettem, hogy ez mennyiben a fia érdeme. Vagy talán az apukájának keres partnert, csak előszűrést végez? Soha nem derült ki, mert ezek után nem is voltam kíváncsi a válaszra.

De hát akkor a lányoknak semmi nem jó?

Még mielőtt a női nem nevében megkapnám, hogy nekünk bezzeg semmi nem elég jó, gyorsan leszögezem, hogy minden tiszteletem a férfiaké, akikben van bátorság odamenni a kiszemelt nőhöz. És biztosan ők is tudnának arról írni, milyen gonosz módon tudjuk lerázni őket, de szerencsére azért nem minden nő viselkedik így, ahogy a legtöbb férfi sem ismerkedik úgy, mintha most szállt volna le a Neander-völgyi gyorsvonatról.
Persze, valószínűleg az is igaz, hogy ha nincs meg a kölcsönös vonzalom, akkor ott szinte semmilyen szöveg nem segít, de ha valaki udvarias, megnevettet, nem magas lóról beszél velem, nem kezel úgy, mintha valami alsóbbrendű lény lennék, nem görcsöl túlságosan rá a dologra, ellenben nem rejti véka alá, hogy pont ugyanúgy izgul, mint én, esetleg ő is halandó földi ember, akkor ott olyan nagy baj nem történhet.

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást