Kicsit lassulunk, de még nem eléggé
A Bikák alaposan szembemennek a most megszokott intenzitással, legalábbis az ő uralmuk alatt kicsit fellélegezhetünk, lelassulhatunk. Ez feltűnőbb lesz akkor, amikor már jobban belemegyünk a májusba. Míg a Kosok idején inkább a kockáztatás, a tettrekészség volt jellemző, és érezhettünk egyfajta belső noszogatást, addig most egyre inkább az anyagi biztonság kérdése kerül előtérbe. Ez nem meglepő, hiszen a Bikák számára nagyon lényeges a stabilitás.
Előtérbe kerülnek az evilági értékek
A Bikák igazi kis hedonisták – legyen szó finom falatokról, mennyei italokról, wellnessről, vagy éppen szeretkezésről, szeretnek hódolni ezeknek az örömöknek. Ez részben abból is ered, hogy utálják, ha sürgetik őket, hiszen mindent ki akarnak élvezni.
Ebben az időszakban bennünk is két véglet csaphat össze: egyik felünk tenné a dolgát, pénzt keresne, stabilitást teremtene, a másik felünk viszont kényelmesen hátradőlne, és élvezné azt, ami eleve megadatott.
Sajnos ezzel párhuzamosan hajlamosak lehetünk arra, hogy kicsit kapkodósabbá váljunk, pont azért, mert egyszerre akarunk cselekedni, előrébb jutni és pihenni. Ez – a hirtelen döntések meghozatala mellett – a vitahelyzetek kiéleződésében is megnyilvánul majd. Olvass még a témában
A barátnőm kéthetente szakít a pasijával. Meddig kell még tolerálnom?
Ezt hozza 2026. augusztus 13. a numerológia szerint: stabilitás és rendrakás
„Minden nap beszéltünk, mégsem engem választott” – érzelmi intimitás elkötelezettség nélkül
Ha ebben a hónapban született, hetek alatt elfelejt – ha viszont ebben, még évek múlva is titokban téged keres a tömegben
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






