Tudom, mit gondolsz most, és bevallom, nekem is ez az egy kérdés jár a fejemben minden beszélgetésünk során: mégis mit csinálnak még együtt? De persze azt is tudom, hogy kívülállóként minden sokkal egyszerűbbnek tűnik; nem vagyok ott a boldog pillanatoknál, így nincs teljes belelátásom a kapcsolatukba. Abban viszont biztos vagyok, ha egy srác miatt stresszes vagy, folyton aggodalmaskodsz, és elfelejtesz nevetni… hát, az a pasi határozottan nem tesz boldoggá. És miért maradnál egy olyan kapcsolatban, ami elvesz a lelkedből, a személyiségedből, az életerődből? Mintha Andi olvasott volna a gondolataimban, kimondta azt, amit ilyenkor mindenki felhoz kifogásnak.
– De hát szeretem! Annyira máshogy indult, és én lennék a legboldogabb, ha minden visszatérne a régi kerékvágásba.
– Őszintén: szerinted lehet valaha olyan? Képes vagy minden bántó megjegyzést és rossz emléket kitörölni? Még ha meg is próbálnád, tudod, hogy mindenhez két ember kell.
Andi erre csak bólintott egyet, és közölte, hogy ideje témát váltanunk, és szórakozni egy kicsit. Talán mondanom sem kell, hogy ez maximum 10 percig tartott, és utána ismét visszatértünk Zolihoz. Persze ezzel nem volt az égvilágon semmi gondom, hiszen még színtisztán emlékszem azokra a hosszas telefonhívásokra, amelyekkel Andi tartotta bennem a lelket az én szakításom miatt. És én határozottan nem voltam egyszerű eset, úgyhogy duplán visszajár neki az együttérzésből! Olvass még a témában
Szinglinek lenni nem is olyan rossz!
A lélekgyógyítgatás, kibeszélés és az édességek segítségével szombat este már úgy éreztem, hogy hatalmas utat tettünk meg.
