Szinglinek lenni nem is olyan rossz!
A lélekgyógyítgatás, kibeszélés és az édességek segítségével szombat este már úgy éreztem, hogy hatalmas utat tettünk meg.
– Sokszor gondolkodtam már ezen. Miért maradunk benne egy rossz kapcsolatban? Miért hisszük azt, hogy bár a szerelmünk nem becsül meg minket, még ez is jobb, mint a semmi? – tette fel a kérdést, ami már az én fejemben is megfordult Ádám idejében.
– Az igazat megvallva fogalmam sincs. Talán félünk attól, hogy hibát követünk el. És persze reménykedünk, hogy egyik napról a másikra minden szebbre fordul. Pedig ha jobban belegondolsz; egy ilyen kapcsolat közben is, és utána is fáj egy darabig. A szakítás viszont csak utána rossz, amin az idő mindig segít.
– Tudom… Csak nem szeretnék egyedül lenni.
– Egyedülállónak lenni nem jelent azt, hogy egyedül vagy.
Hihetetlen, milyen bölcsek lettünk egy-két pohár bornak köszönhetően! Mégis, az alkohol ellenére is tudtam, hogy van némi igazság a gondolatainkban. Miután vasárnap Andi hazament a szüleihez (mert szüksége volt egy kis időre), nem tudtam másra gondolni, csak arra, milyen szerencsés vagyok. Egy igazi mázlista! Az életem alakulhatott volna teljesen ellentétesen is: tegyük fel, hogy nem szakítunk Ádámmal. Együtt maradunk, de valójában csak egymás mellett élnénk. Ott lenne az a sok stressz, bizonytalanság, bizalmatlanság – valószínűleg annyira kikészültem volna, hogy madárijesztőnek is túl rémisztő lennék. Olvass még a témában
„A férjem úgy tett, mint aki nem látja, hogy alkoholista vagyok” – Nők függőségei a házasságban
5 éve vagyunk a nászutas fázisban – és ettől olyan jó a szex a mai napig
„A monogámia a szenvedély halála” – Mikor jöttél rá, hogy képtelen vagy az elköteleződésre?
„Azonnal öltözz át” – A nap, amikor a páromból ex lett
Ehelyett itt vagyok: nem aggódom amiatt, hogy a pasim érzései megváltoztak. Bármikor elmehetek bulizni a legjobb barátnőmmel. És felvehetem a legbénább mackónadrágomat a világ legidétlenebb pólójával, hiszen úgyse tudja meg senki. Ha jobban belegondolok, az elmúlt egy évben nem is történhetett volna jobb dolog annál, hogy szingli lettem – még ha ezzel a kijelentéssel télen garantáltan nem értettem egyet!
Kapcsolódó cikk a következő oldalon:
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






