Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / 49. bejegyzés: Spontán jött kiruccanás,...

49. bejegyzés: Spontán jött kiruccanás, avagy a legjobb búfelejtő

A nyár tényleg elkezdődött…

Amikor vasárnap reggel a tükörbe néztünk, és fáradt, táskás tekintettel találtuk szemben magunkat, nagyon örültünk annak, hogy előző nap kismillió képet csináltunk. A mostani külsőnket ugyanis határozottan nem akartuk már megörökíteni. Miután mindent összepakoltunk, elindultunk a recepcióra kicsekkolni, és ismét az aranyos sráccal találtuk szembe magunkat.

„Elhagytam a férjem egy nyaralás miatt”: a döntés, amit senki nem értett

– Ma még jobban néz ki, mint tegnap – mondtam Kittinek hangosan, azzal a nyugodt gondolattal, hogy úgysem érti, mit mondtam, miközben átadtam neki a kulcsunkat.

– Köszönöm, további szép utat a hölgyeknek – szólalt meg akkor mosolyogva a srác, mi pedig meglepettséggel kevert zavarunkban csak egy „köszit” tudtunk kinyögni, és már fordultunk is ki az ajtón. Persze mondanom sem kell, ezt követően Kitti szinte egész nap ezen nevetett, és miután már én sem éreztem olyan cikinek a helyzetet, csatlakoztam hozzá. Mivel nem volt túl sok időnk hátra a vonat indulásáig, csak egy kisebb városnézést terveztünk, pihengettünk a Belvedere kastélynál, és betértünk még néhány ajándékboltba (komolyan, Kittivel ez kihagyhatatlan).

Olvass még a témában

Miután felszálltunk a vonatra, és Kitti néhány perc után elaludt, volt egy kis időm gondolkodni. Nagyjából 36 óra volt ez az egész kirándulás, mégis teljesen máshogy éreztem magam akkor, mint mondjuk két nappal előtte. Felszabadultabb voltam. Vidámabb. És bár azt nem állítom, hogy Máté egyetlen egyszer sem jutott eszembe, minden alkalommal kevésbé volt rossz érzés a gondolata. Lehet, hogy tényleg csak ennyire volt szükségem. Egy kis levegőváltozásra, és arra, hogy valami nagy dolog történjen az életemben, ami elvonja a figyelmet egy másikról. Hirtelen úgy éreztem, hogy minden rendben lesz. Egy szakasz lezárult, és bár valószínűleg néha még vissza-visszazuhanok a rosszkedvbe, a nehezén már túl vagyok. A nyár elkezdődött, én pedig teszek róla, hogy ne múljon el szuper emlékek nélkül! És legalább egyet már biztosan felírhatok a listára.

via GIPHY

Következő cikkünkMindenki házasodik körülötted? Ne parázz!A Facebook-üzenőfalad eljegyzésekkel és lagzikkal van tele, te pedig ki vagy bukva, mert a pasid még a közelében sincs annak, hogy megkérje a kezed vagy – ami még kilátástalanabbnak tűnhet – esetleg szingli vagy? Akkor egy dolgot tanácsolunk neked: ne foglalkozz azzal, hogy mi van másokkal, oké? El is mondjuk, miért! Unalmas…
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
✨KisokosAngyalszámok111, 444, 777 jelentése→
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Augusztus 12-i napfogyatkozás: mit hoz a csillagjegyednek?
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.