Párkapcsolat / Szerelem / Újratervezés: Szerelem - sorozat

47. bejegyzés: Na ne már, Murphy! – Amikor minden egyszerre üt be

47. bejegyzés: Na ne már, Murphy! – Amikor minden egyszerre üt be

Milyen furcsa, hogy sokszor hetekig, sőt hónapokig éljük az életünket mindenféle rossz dolog nélkül. Persze apróságok ilyenkor is történnek; szétjön a kedvenc cipőd, vagy belerúgsz az asztal sarkába (nem hiszem el, hogy még senki sem találta fel az ütésgátló zoknit, vagy a puhított sarkú bútorokat…) – de ezeket nem igazán lehet Murphy-re fogni. Murphy törvénye ennél sokkal alattomosabban sújt le, és amikor megérkezik, garantáltan felmondja körülötted minden a szolgálatot.

Neked feltűnt már, hogy minden évben van egy mélypont, egy olyan szakasz, amit határozottan kinevezhetsz a legrosszabbnak? Egy időszak, amit nem sikerül egy-két nap alatt kiheverned, és bizony emiatt képes vagy akár hetekig borús hangulattal, zombimódba kapcsolva nekivágni a reggeleknek. Mindegy, hogy mi okozza ezt: egy szakítás, egy kirúgás, egy baráti árulás… nehéz olyan évet találni, aminek ne lett volna legalább egyetlen mélypontja. És bár én legutóbb megfogadtam, hogy pasi miatt többet nem zuhanok bele ebbe a gödörbe, rövidesen mégis azon kaptam magam, hogy az utolsó lökés innen érkezett…

Miután nemrég elmentem Mátéval és a barátaival túrázni, két dologban biztos voltam: az egyik, hogy soha életemben nem égett még le ennyire a bőröm, és természetesen barnulás helyett inkább a hámlást választja majd. És a másik, hogy én jobban benne vagyok a kapcsolatunkban, mint ő. Persze milliónyi kérdés cikázott a fejemben arról, hogy mégis mi a teendő ilyenkor, hogyan kéne viselkednem, és mennyire érdemes erről beszélni vele – de végül a jó öreg „türelem rózsát terem” elvet próbáltam magamra erőltetni. És hogy végül sikerült-e így célt érnem? Valamilyen szinten igen, csak nem éppen úgy, ahogy eredetileg terveztem.

Amikor semmi sem megy terv szerint…

A hét elején megfogadtam, hogy pozitívan állok mindenhez, ami történik velem. Korán kell kelnem a munka miatt? Nos, legalább sokkal hosszabb lesz a napom! Megint végig kell állnom az utat a buszon a munkahelyemig? Hát, egy kis állóképesség-növelés sosem árt. Mátéval tegnap nem is beszéltünk? Nos, legalább annyival jobban fogok neki hiányozni… Na jó, ez utóbbit még én sem hittem el, de szükségem volt valamiféle kapaszkodóra ahhoz, hogy ne menjen teljesen tönkre az a maradék jókedvem is. Azt viszont megfogadtam, hogy hagyok némi szabad teret Máténak; hagyom, hogy ő keressen engem. És persze akkor lecsapott rám Murphy. Ahogy hazaértem a munkahelyemről, az egyetlen vágyam egy kád forró víz volt, és az a krimi könyv, amit elkezdtem figyelemelterelőnek olvasni. Számoltam a lépcsőfokokat, tudtam, hogy pár perc és otthon vagyok; majd betettem a kulcsomat a zárba, és azzal a lendülettel bele is törtem. 

Neee… Na jó, ez nem lehet igaz, biztosan álmodom, és egy perc múlva felébredek – nyugtattam magam, de akárhogy reménykedtem, nem csörrent meg az ébresztőórám. Bezzeg reggel nem kell neki kétszer mondanom!

Rögtön hívtam Kittit, a legjobb barátnőmet, és bár mindig nála van a telója, persze most van az a szökőévenkénti egyetlen alkalom, amikor nem vette fel. Aztán Bencét is kerestem (noha az utóbbi időben kissé eltávolodtunk egymástól), de ő meg ki volt kapcsolva. Átkopogtam a szomszédba, természetesen ők meg nem voltak otthon – vagy csak nekem nem akartak ajtót nyitni, mert a kopogás előtt még kiszűrődött a tévé hangja, aztán meg néma csend volt. Erre a gondolatra kicsit mérges is lettem, mert bár tény, hogy a paradicsompiros bőrömnek köszönhetően nem a legjobb formámat hoztam, de ennyire nem vagyok ijesztő! Úgyhogy helyben el is döntöttem, hogy legközelebb biztosan nem adok kölcsön nekik lisztet, mint legutóbb. Tudom, tudom, micsoda bosszú… Így hát már csak egyetlen személyt tudtam felhívni: Mátét. Pedig tényleg megfogadtam, hogy nem keresem! Az idegesség miatt viszont még csak nem is izgultam, amikor pedig felvette a telót, fél percben ledaráltam neki a szerencsétlenségemet. Fogalmam sincs, hogy azért ajánlotta fel, mert tényleg így szerette volna, vagy csak udvariasságból, de mondta, hogy nála aludhatok aznap. Ami azért is volt számomra érdekes, mert még sosem jártam nála. De tényleg. Már egy ideje a barátnőjének nevez, többször is átjött hozzám, de én a lakásában eddig egyszer sem fordultam meg – és ami a legkülönösebb, hogy eddig ez fel sem tűnt.

Persze egyből eszembe jutottak azok a filmek, ahol kiderül a másik félről, hogy őrült dolgokat gyűjt (például ijesztő porcelánbabákat), vagy van egy sötét, hangszigetelt pincéje… De Máté szerencsére nem egy horror történetből lépett elő, így semmi különös nem volt az otthonában. Szimpla legénylakás, ami talán egy picivel több takarítást igényelt volna, de sehol egy rémisztő kiegészítő – nagy mázli! Az estém nagy része azzal ment el, hogy sorra hívogattam a lakatosokat, mire találtam valakit, aki reggel 7 előtt odajön a lakáshoz, és megjavítja. Bele se mertem gondolni, hánykor kell emiatt felkelnem, de nem szívesen mentem volna be dolgozni ugyanabban a szerkóban egymás után két napon – és bár Máté felajánlotta a Batmanes pólóját, valószínűleg nem nézett volna ki túl jól az elegáns fekete szoknyámmal kombinálva.

A nagy döntés

Miután kissé fellélegeztem, hogy legalább ez a probléma hamar megoldódik, nagyobb figyelmet tudtam szentelni a másiknak. Máté ugyanis az igazat megvallva nem tűnt túlságosan boldognak a potyavendég miatt, és viszonylag hamar le is feküdt aludni, mondván, hogy én nyugodtan csináljak, amit szeretnék (tévézzek, vagy bármi), de ő nagyon fáradt. Szóval kb. az egész éjszakát ébren töltöttem, azon tanakodva, mi is lehetne a következő lépés. Valószínűleg senkit nem lep meg, de nem sokra jutottam. Reggel aztán korán leléptem, és letáboroztam a lakásom előtt, várva a szerelőre – aki 7 után hívott fel, hogy legkorábban délután 3-ra tud kijönni, mert halaszthatatlan dolga akadt. Remek! Nagyszerű! Addig meg majd üldögélek itt egyedül, és barkóbázom saját magammal – gondoltam már szinte nevetve, miután letettem a telefont, majd gyorsan betelefonáltam a munkahelyemre, hogy emiatt nem fogok tudni bemenni. A főnököm hangjából nem volt nehéz kikövetkeztetni, hogy nem örül a dolognak, amit nem is csodálok, mert ez már a második alkalom volt, hogy aznap szólok a kimaradásomról.

Aztán a telefonom lemerült. Ott ültem egyedül a lépcsőházban, kétnapos ruhában, telefon nélkül, ésmilliónyi stresszes gondolattal. Hirtelen hiányozni kezdett a korábbi életem; mennyivel egyszerűbb volt minden, amikor nem volt Máté, sem ez a nyomás a lelkemben. Oké, persze, akkor is voltak gondjaim, de a mostani helyzetemhez képest az egy szuper időszak volt. Milyen érdekes, hogy olykor az, amire vágyunk, nem is igazán az, amire szükségünk van. Azt hittem, ha majd megismerek valakit és beleszeretek, hirtelen az egész világ egyenesbe jön; de rá kellett jönnöm, hogy olykor az időzítés mindent elront.

A napom így hát azzal telt, hogy sétálgattam a parkban, és nagyjából azt vártam, hogy elteljen az idő. Végül megérkezett a lakatos, én pedig délután 4-kor bejuthattam a lakásba, és másfél órán át ki sem szálltam a kádból. De nem a krimit olvasgattam, ahogy eredetileg terveztem. Gondolkodtam, és döntést hoztam. Természetesen Máté azóta sem keresett, pedig egy „Na, sikerült bejutni?” üzenet számomra azért magától értetődő lett volna. Nem akartam magamat illúziókkal nyugtatni, és beérni azzal, hogy valaki életében csak egy aprócska részlet vagyok. Azt hiszem, mindenki máshogy vélekedik a kapcsolatokról: van, aki szerint idő kell ahhoz, hogy megszeressétek egymást, ami nem történik meg másfél hónap alatt. És van, aki szerint épp az első hónapokban vagytok oda egymásért a leginkább, és ez alapozza meg a későbbieket. Igazából mondhat bárki bármit, az egyetlen dolog, ami ilyenkor valójában számít, az, hogy te hogy érzed magad. És ha egy hónap után ilyen gondolatok forognak a fejedben, biztos, hogy jó kapcsolatban vagy?

Úgyhogy felkaptam a telefonomat, és hirtelen felindulásból írtam egy SMS-t Máténak arról, hogy össze kéne futnunk holnap. Így már biztosan nem gondolhatom meg magam abban, amire készülők…

Folytatás a jövő heti bejegyzésben…

GIF-ek forrása: giphy.com

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást