Természetesen egy ilyen eseményen mindig a menyasszony a legcsodálatosabb, de azért reménykedtem, hogy ezúttal nekem is sikerül begyűjtenem egy-két bókot, tekintve, hogy az utóbbi időben nem volt túl nagy szerencsém a pasik terén. Hiszen ott volt az a srác még a listám kezdetén, aki miatt végigkínoztam a testem egy hosszú futással, csak hogy kiderüljön, nős… Vagy a néhány héttel ezelőtti randim, aminek nagy része azzal ment el, hogy a srác megpróbált „véletlenül” összefutni az exével… Ezek után talán nem meglepő, hogy egy időre feladtam a randizást, és kizárólag saját magammal tervezek foglalkozni.
Az esküvő Budapesttől több száz kilométerre került megrendezésre, így három választásom volt:
1. Nagyon (de nagyon) korán kelek, hogy elkészítsem a frizurám-sminkem-ruhámat.
2. Le sem fekszem aludni, hiszen az előbbi pontban vázolt időpont körülbelül a hajnali 2 órát jelenti.
3. Egy nappal korábban leutazom, és abban a kis szállóban alszom, ahol egyébként a lakodalom után fogok. Olvass még a témában
Eljegyzés és különélés: egy szokatlan, de működő kapcsolat
Otthon ülős vagy inkább folyton menős? Így kezeld, ha a párod sokkal szociálisabb nyáron, mint te
Tökéletes házasságban éltem, és alig vártam, hogy vége legyen
„Félúton úgy döntött, más színű körmöket akar, de rögtön” – Szépségipari szolgáltatók horrorsztorijai
Bármennyire is csábítóan hangzott, hogy hullahopp karikákkal a szemem alatt jelenjek meg szombaton az esküvőn, én inkább a harmadik verzióra szavaztam. Mivel a szüleim nem tudtak eljönni, így sajnos az elsőszámú fuvaromról le kellett mondanom, de nagy szerencsémre az egyik koszorúslány (Orsi) felajánlotta, hogy bepattanhatok a hátsó ülésre. Ami pedig – mint később rájöttem – azt jelentette, hogy két órán át kellett Jokerre hajazó mosollyal hallgatnom, ahogy a barátjával olyan apróságokon vitatkoznak, mint a „miért hangosítod fel ennyire a rádiót?”. Oh, és a legjobb rész az volt, amikor rám ruházták a döntőbíró szerepét, és azzal faggattak, hogy szerintem éppen kinek van igaza. Sosem voltam még olyan hálás a szingliségemért, mint az alatt a két óra alatt.
Mire megérkeztünk, már bőven besötétedett, és mivel WiFi sem volt a szállóban, a programlehetőségeim alaposan lecsökkentek. Hirtelen azt sem tudtam, mihez kezdjek: fagyjak össze az utcán, miközben megpróbálom elhitetni magammal, hogy nincs is szebb dolog november éjszaka egyedül sétálgatni, vagy bambuljak addig a sarokba, míg el nem alszom. Végül egy nagyon hosszú zuhany mellett döntöttem, és tízkor már félálomban feküdtem az ágyban – egyszóval hihetetlenül izgalmas estében volt részem…
7 órás pörgés, 110%-on
A másnap viszont annál érdekesebben alakult. Reggel 7-kor(!!) – ami nálam szombaton egyet jelentett azzal, hogy „senki se zavarjon, mert alszom” – valaki kopogott az ajtómon. Egy pillanatra meg is feledkeztem arról, hogy nem a saját ágyikómban vagyok, és szükségem volt néhány másodpercre, mire felfogtam, a zajt nem az okozza, hogy a felső szomszédom sétálgat magassarkúban.
– Ki az? – kiáltottam ki óvatosan, mielőtt ajtót nyitottam. Lehet, hogy egy jóképű recepciós srác áll ott, én meg épp a világ legbénább (és egyúttal legkényelmesebb) nyuszis pizsamájában feszítettem a szoba közepén.
– Viki vagyok, kérlek, engedj be.
Barátnőm tökéletes frizurával libbent be a szobába, szemeiben viszont közel sem a boldogság fénye csillogott. Mint kiderült, az a koszorúslány, aki eredetileg az öltözködésben segített volna neki, defektet kapott még Pesten, így valószínűleg csak az esküvőre ér ide. És mivel én itt vagyok, esetleg helyettesíthetném pár dologban. Mit mondhatna erre az ember? Persze, hogy belementem, hiszen az esküvő csak 2-kor kezdődik, és addig még rengeteg időm van a saját sminkem elkészítésére is.
A dolognak pedig az lett a vége, hogy fél 1-kor villámsebességgel csaptam össze a frizurámat és festettem ki a szemem, nehogy elkéssek a ceremóniáról. Naivan ugyanis azt gondoltam, hogy a „segíts készülődni” olyan lesz, mint a filmekben. A menyasszonnyal pezsgőt kortyolgatunk, nosztalgiázunk, miközben a sminkes igazi hercegnőt varázsol belőle. A valóságban viszont ez azt jelentette, hogy 10 percenként kellett kijárkálnom a szálló elé, hogy ellenőrizzem, ideért-e már valaki a vendégek közül, a fennmaradó időben pedig fotókat kellett készítenem a lakodalmi teremről, hogy Viki megbizonyosodhasson, tényleg minden a legnagyobb rendben halad.
Szóval, ennyit arról a tervemről, hogy – ha nem is menyasszonyi szinten – én is tündökölni fogok az esküvőn. A hajam szimplán ki volt vasalva, a sminkem olyan volt, mint bármelyik péntek este, de legalább a kékszínű, pántnélküli koktélruhámban csinosnak éreztem magam. És végül is úgy tartják, hogy a kisugárzás sokat dob a külsőn!
Ami pedig a ceremóniát illeti, hihetetlenül megható és szép volt. Olyannyira, hogy az a cseppnyi bosszúság, ami a minimálisra rövidített készülődésem miatt kialakult bennem, rögtön felszívódott. Viki hatalmas, hófehér ruhában vonult végig a padok között, Roli pedig teljesen elérzékenyült, amikor meghallgatta a menyasszonyi fogadalmat. Bevallom, abban a pillanatban komolyan úgy éreztem, hogy én is minél előbb szeretnék férjhez menni – hiába nincs még jelöltem se.
A lagzira a szállodában került sor, egy lélegzetelállító teremben, amit kifejezetten ilyen események lebonyolítására terveztek. Az oszlopokon virágok futottak végig (ne kérdezd, milyenek, én maximum a rózsát és a tulipánt ismerem fel), a székekre masnik voltak kötve, és az asztalokon mindenkinek jutott egy névkártya, kis ajándékkal. A zenék, a fények, a hangulat – minden adott volt ahhoz, hogy őszintén együtt ünnepeljek a friss házaspárral, és megigyak egy-egy pohár bort a vacsora alatt. Még az sem zavart, hogy igazából az asztaltársaságomat (két középkorú házaspárt, egy fősulis lányt és Viki két kollégáját) látásból sem ismertem, hiszen ahogy telt az idő, szép lassan mindenki közvetlenebb lett – hála az alkoholnak.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
