Bébiszitterek durva történetei, látszólag normális családokról

Amerikában voltam egy kedves, déli családnál egy teljes éven keresztül. Egy tanulási nehézségekkel küzdő, de aranyos kislányuk volt. Már hónapok óta dolgoztam náluk, mikor meglátogatott minket az anyuka édesapja, akinek vízszerelő cége volt. A céges furgonon láttam a nevét és ugyanaz volt a vezetékneve, mint a férjnek, tehát a vejének. Azt hittem, ez véletlen, mert nem mindennapi nevük volt, de mondták, hogy azért, mert unokatestvérek. Mármint a férj és a feleség…

Amikor Svájcban tanultam olykor vállaltam bébiszitterkedést is. Egy középkorú pár hívott párszor és mondták, hogy a babájuk az emeleten alszik, de csak akkor menjek be hozzá, ha hallom, hogy sír, egyébként ne zavarjam. A szülők mindig csak pár órára mentek el, mindig tele volt étellel a hűtő, mondták, hogy ehetek bármit és mindig nagyon jó borravalót adtak. Három-négy alkalommal voltam náluk és a baba sosem sírt, nem láttam, nem hallottam. Ma már egyre biztosabb vagyok benne, hogy nem is volt gyerekük, de akkor miért hívtak oda?