Véleménycikk: Schuszter Borka
Amikor két év irodai kitérő után visszatértem a szabadúszáshoz, nem mondhatnám, hogy precízen kidolgozott, öt éves terv volt a zsebemben arra vonatkozóan, hogy ezentúl hogyan lesznek a dolgok. Nem tudtam pontosan, miből fogok megélni három hónap múlva, nem láttam előre, hogyan alakulnak majd hosszú távon a dolgok, és azt sem tudtam garantálni magamnak, hogy jó döntést hozok.
Azt tudtam, hogy vissza akarok menni ahhoz az élethez, amit korábban már felépítettem magamnak. De ettől még a döntés kockázatos volt.
Senkit nem is biztatnék arra, hogy B-terv nélkül ugorjon bele az ismeretlenbe. A lelkes „majd lesz valahogy” hozzáállás nagyon inspiráló, de nem különösebben jó pénzügyi stratégia. Ugyanakkor a magam életútján azt is megtanultam, hogy vannak helyzetek, amikor már nem az a kérdés, hogy mi hogy lesz, hanem az, hogy meddig tudjuk még fenntartani, ami most van. És igen, vannak helyzetek, amikor muszáj venni egy nagy levegőt, és lépni. Olvass még a témában
Amikor már inkább csak a félelem tart vissza
Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy egy nagy döntés előtt majd egyszer csak megérkezik a teljes bizonyosság. Nem fog.
Lehet, hogy nem tudod pontosan, mennyit fogsz keresni az új munkádban. Nem tudod, sikerül-e azonnal ügyfeleket szerezned, felvesznek-e a másik céghez, működni fog-e a vállalkozásod, vagy valóban boldogabb leszel-e, ha költözöl.
De lehet, hogy a nagy kérdésekre már nagyjából van válaszod. Tudod, mit szeretnél, van elképzelésed arról, hogyan indulnál el, és már nem azért maradsz, mert szerinted ez a jó döntés, hanem mert félsz a következő lépéstől.
A változásnak szinte mindig van kockázata. Ha valóban változtatni akarunk, valószínűleg soha nem lesz olyan pillanat, amikor minden bizonytalan tényező eltűnik. Egy ponton azt kell eldöntenünk, hogy a kockázat vállalhatóbb-e, mint a maradás.
Amikor a munkád már az egészségedet fenyegeti
Ezt talán túl későn vettem komolyan, és szerintem a mai napig vannak, akik nem tekintik eléggé valid érvnek ezt.
A kiégés nem azt jelenti, hogy péntek délután fáradt vagy. Én például egy idő után elkezdtem belecsúszni miatta egy súlyosabb depresszív epizódba. És közben csak mondogattam magamnak, hogy majd kibírom, majd összeszedem magam, majd csak jön egy könnyebb időszak.
Szerintem sokan pontosan így gondolkodunk a munkáról. Mintha az lenne a normális, hogy bizonyos időszakokat egyszerűen túl kell élni.
Pedig ha egy munkahely miatt tartósan romlik a mentális vagy fizikai állapotunk, az már nem pusztán karrierkérdés. Ott muszáj tenni valamit. Lehet ez határhúzás, szabadság, munkahelyváltás, segítségkérés vagy akár egy teljes irányváltás is.
De az biztos, hogy nem érdemes megvárni, amíg a szervezetünk végzi el helyettünk a felmondást.
Amikor a maradás már nagyobb kockázat, mint a távozás
A kockázatról hajlamosak vagyunk úgy gondolkodni, mintha csak a változásnak lenne ára.
Mi van, ha felmondok és nem találok jobb munkát? Mi van, ha kevesebbet keresek? Mi van, ha nem sikerül?
Arról sokkal ritkábban beszélünk, hogy mi történik akkor, ha még két évig ugyanott maradunk. Mi van, ha közben elveszítjük a motivációnkat, a kíváncsiságunkat, az önbizalmunkat vagy egyszerűen csak egy csomó időt?
Néha a legnagyobb kockázat nem az, hogy elindulunk egy bizonytalan irányba, hanem az, hogy pontosan tudjuk, hová vezet a jelenlegi utunk, és mégsem fordulunk le róla.
🌌KisokosÁlomfejtésálmoskönyv A-tól Z-ig→A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
