Ha adok, viszonzást is remélhetek?
Abban talán egyetérthetünk, hogy a kölcsönösség, az együttműködési igény, a tiszteletmegadás fontos velejárói lehetnek a kedvezően alakuló anyós-meny viszonynak. A folyamatosan adok (tiszteletet, segítséget, figyelmet, időt stb.), ám cserébe soha viszonzást nem kapok felállás egyoldalúsága egyértelműen elgörbíti a kapcsolat pozitív irányba való elmozdulásának ívét. Korunkban már nem annyira kötöttek az úgynevezett affiniális rokonságok, – azaz a házasság révén létrejövő, nem-vérrokon kapcsolatok – mint voltak régebben.
Régen ugyanis a gazdasági-anyagi szükségszerűség miatt: a családok ideiglenes vagy végleges közös háztartásban való együttélésre kényszerültek.
Gyakran a férj vagy feleség szüleit el kellett tartani, betegség esetén gondozni, ápolni, ami tovább nehezítette a kapcsolatokat. Ugyancsak gátló tényezőnek bizonyultak a meny és anyós egymástól eltérő ízlése, véleménye, felfogása is. A két konyhafőnök nem fér meg a konyhában rémképe valóságos méregnek bizonyult az interakciók során. Gyakran az anyós részéről a meny iránti féltékenység – hiszen már nem ő töltötte be fia életében a legfőbb szerepet – is hatással volt a kedvezőtlen viszony kialakulására. A meny szemszögéből pedig az, hogy nem tűrte a konkurenciát.
