Pszichológiai okai lehetnek, hogy nem állsz jól anyagilag

Pszichológiai okai lehetnek, hogy nem állsz jól anyagilag

Címlap / Életmód / Pénz és hivatás / Pszichológiai okai lehetnek, hogy nem állsz jól anyagilag

Talán eddig nem gondoltál rá, de a változások eléréséhez kulcsfontosságú az is, hogy megértsd az anyagi gondjaid lelki hátterét. A pénzügyi terapeuták szerint, ha túl sokszor kerülsz anyagilag nehéz helyzetbe, rendszeresen munkanélkülivé válsz, akkor az gyakran inkább az önértékelési problémáiddal függhet össze, semmint azzal, hogy valóban alkalmatlan lennél egy-egy állás betöltésére. Gondot jelenthet az is, ha nem megfelelően dolgoztad fel a traumáidat, vagy túlságosan is szűklátókörű a gondolkozásmódod. 

Félelem a múlt megismétlésétől

Az első lépés megérteni a viselkedési mintáinkat, a második megismerni, honnan származnak, és csak a harmadik az, hogy kialakítjuk az új stratégiánkat. Hanna J. Morrell pénzügyi szakértő szerint ahhoz, hogy változás álljon be az anyagi életünkben, meg kell változtatnunk a nézőpontjainkat. Bátorságot kell gyűjtenünk ahhoz, hogy más módszereket is kipróbáljunk, és olyan döntéseket hozzunk meg, amiket eddig nem mertünk.

Erre a legegyszerűbb lehetőség, ha elemezzük a korábbi baklövéseinket. Miért bocsátottak el? Mikor szoktál túlköltekezni? Hol csúszik ki a pénz a kezeid körül?

Morrell úgy véli, rengeteget segít, ha megnézed szüleid mintáit: ők hol hibáztak? Mit rontottak el? Ezután pedig tedd az ellenkezőjét…

Ilyen példát én is tudok a saját életemből említeni. Jelentősrészt anyukám nevelt minket a bátyámmal és bár (akkoriban) bombabiztosnak tekinthető állása volt, egyszerűen nem mert hitelt felvenni, hogy megvásárolhassa azt az önkormányzati lakást, amiben laktunk. Számára sokkal nagyobb biztonságot jelentett, hogy az aláírt szerződés élethosszig tartó jogot adott a lakhatásunkra, minthogy egy hitelt bevállaljon két gyermek mellett. Teljesen megértem, miért döntött így, de óhatatlanul is rám ragasztotta ezt a felfogást.

Mikor aztán ott álltam a felnőttkor küszöbén és arról volt szó, hogy hitelt vegyünk fel a házunk felújításához, teljesen lefagytam.

Nagy szerencse, hogy a másik felem hihetetlenül jól kezeli a pénzügyeinket, az ő ráhatására belevágtunk a projektbe.

Bár kellett egy kis hitel, időközben annyira elszálltak a házárak, hogy már az első pár évben kamatostul visszakaptuk a vállalt kockázatot. Mondani sem kell, anyukám is hasonlóan járt volna, és ha akkor megveszi a lakást, most legalább húszszoros áron tudná eladni.

Morell szerint a kulcsa a rossz szokások megszüntetésének az, hogy felismerjük, mi történik és megértjük, nem vagyunk arra ítéltetve, hogy ugyanazokat a pénzügyi hibákat kövessük el, mint felmenőink.

Damir Khabirov/istockphoto.com

Szűklátókörű gondolatok

Lehet, hogy gyermekkorodban nem alapozták meg kellőképpen az önbizalmadat, vagy csak egy-egy, meglehetősen szűk mintát láttál magad előtt. Emiatt úgy érezheted, hogy egyszerűen semmi sem elég. Nincs elég pénz a számlák kifizetésére, nem vagy elég okos ahhoz, hogy jobb állásod legyen, hogy sosem tudsz megszabadulni a tartozásaidtól…

A szűklátókörű, már-már hitetlen gondolatok nem csak felemésztenek, hanem akadályoznak is abban, hogy bármilyen szinten fejlődést érj el. Visszafognak, lenyomnak – a kérdés az, hogy így akarod leélni a hátralévő életedet, vagy szeretnél változtatni?

A szűkösségben és a válságban levő agyunk azt sugallja, hogy ezeken a körülményeken nem tudunk változtatni és törődjünk bele a helyzetbe. A kreatív agyunk viszont meg tudja mutatni a lehetőségeket, de csak akkor, ha nem bombázzuk folyton ilyen negatív gondolatokkal. Kelley Kitley terapeuta nagyon hisz abban, hogy működik a vonzás törvénye, ami meglátása szerint egyfajta önbeteljesítő jóslat.

„Ha általában véve úgy gondoljuk, hogy nem tudunk elég pénzt keresni az anyagi problémáink orvoslására, akkor ezt be is fogjuk teljesíteni. Azonban, ha a bőségre koncentrálunk és hagyjuk, hogy a tetteink magukért beszéljenek, akkor meg fog érkezni a siker.”

Kitley szerint hasznos, ha készítünk egy listát, amiben összegezzük, mit értékelünk az életünkben, minek tudunk örülni.

Ez azért lényeges, mert nagyon sok olyan dolog birtokában vagyunk, amit természetesnek veszünk. Ilyen az egészség, hogy tudunk járni, látni, beszélni, van hol álomra hajtanunk a fejünket és van mit ennünk. Ha ennek függvényében át tudjuk kalibrálni a belső gondolatainkat és az „elégséges” helyett arra koncentrálunk, hogy amink van, az valójában már most a „bőség”, akkor az képes gyökeresen megváltoztatni az anyagi életünket is.

Oldalak: 1 2

»

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást