„Folyton a kövér lányt láttam magamban.” – Egy anorexiás lány igaz története

Alapból mindig egy kicsit husibb voltam a korombeli lányoknál, ami mindig is zavart, de annyira mégsem, hogy tegyek ellene. Sokszor csúfoltak, durva szavakkal illettek, de kifelé soha nem mutattam, hogy bántott.

Még a családom sem tudta, hogy sokszor álomba sírtam magam. Megalázónak éreztem elmondani bárkinek is, mert tudtam, hogy csak sajnálnának érte, azt pedig nem akartam. A gimi első éve maga volt a pokol. Rettenetesen meghíztam és azt vettem észre magamon, hogy már inkább hasonlítok egy középkorú nőre, mint egy tinédzserre.

Az is megalázó volt, mikor a férfiosztályon kellett farmert vennem. De belül mindig is egy törékeny lánynak éreztem magam.

Igen, én egy „mindent, vagy semmit” típus vagyok, akkoriban nem tudtam, hogy mi az az arany középút. Így az egyetem első évére sikerült újból bálna méretűvé híznom. Azzal a különbséggel, hogy itt már próbáltam magammal elhitetni, hogy jól nézek ki. Pedig belül teljesen mást éreztem. Aztán másodévesen elhatároztam, hogy új lappal indítok, de ezúttal teljesen másképpen. Azzal tisztában voltam, hogy nálam az a módszer nem válik be, hogy mindenből csak picit egyek, mert ezek a próbálkozások legtöbbször óriási evésrohamokba csaptak át.

Szóval úgy döntöttem ez most más lesz, de még nem volt konkrét tervem. Apukám mondata járt a fejemben, aki a legtöbb sikertelen sztárdiétám után mindig azt mondta: „Csak attól tudsz hízni, amit megeszel.” Szerinte felesleges volt minden fogyókúra, egyszerűen csak kevesebb kalóriát kell bevinni.

Hát azt hiszem én ezt egy kicsit félreértelmeztem.